PANAMA CITYLos Mostros Ez most a jó hostel Panama Cityben, de persze semmi sem garantálja, hogy az is marad. A medence viszont gondolom mindig ott lesz.Luna's Castle Panama City bulihostele, annak minden előnyével és hátrányával. Én nem szeretem, ha hajnali háromkor még acidparty van a nappali alatt.
Miután nem sikerült megpillantani a világ legnagyobb halát, Panama csak további csalódásokkal szolgált. Számomra is kifürkészhetetlen okokból megálltam a Boquete nevű településen, amelyről előre is tudhattam volna, hogy egyfelől éppen valami virágkarnevált ünnepel, másfelől pedig az idős amerikaiak egyik kedvenc bázisa nyugdíjas éveik eltöltésére. Még soha nem voltam virágkarneválon, és mivel nem vagyok 12 év alatti lány, többé nem is leszek. Boquetében gyakorlatilag lehetetlen volt szobát kapni, a recepciós mondta, hogy már a lakása nappalijában is alszanak, a nyugdíjasterror pedig durvább volt, mint egy VII. kerületi önkormányzati vitafórumon. Csak itt nem szomorúan lerobbant öregemberek követelték a szórakozóhelyek bezárását, hanem harsány, sportos nagymamák és nagypapák trécseltek menő pékségekben, miközben a kiszolgálószemélyzet velem minden erőlködésem ellenére sem volt hajlandó spanyolul kommunikálni, és ragaszkodott az erőltetetten vidám amerikai közvetlenséghez. Sürgősen át kellett lépnem a Costa Rica-i határt.Hogy Costa Rica milyen kulturált hely, az egyből a határon megéreztem. Utazás közben a legdrágább, legidegesítőbb, legtöbb szívatást felvonultató napjaim mindig két ország között zajlanak, ez viszont egészen sima volt. Se nem kellett sokat sorba állni, se nem voltam rákényszerítve alattomos taxisok szolgáltatásaira, se nem kellet tucatnyi felesleges katonai ellenőrzőpontnál mindenemet kipakolnom. Lelkesen vetettem bele magam Latin-Amerika közismerten legkényelmesebb országának élvezetébe, és első este még a nemzeti étel, az azóta halálosan unalmas casado is ízlett: bab, rizs, grillezett banán, egy darab gumiszerű sajt, valami saláta, plusz egy darab marha, csirke vagy sertés.
A maja kitérő után visszarepültem Panamába folytatni a rendes közép-amerikai menetrendet. Panama Cityből gyorsan elbuszoztam a Csendes-óceán partján található Santa Catalina faluba, ami a világon viszonylag ritka módon mind szörfös- mind búvár-körökben népszerű hely. Engem csak az utóbbi érdekelt, pláne, hogy a közeli Coiba-sziget melletti vizekben most van az érdes cápák szezonja. Négy éjszakát töltöttem itt, és közben ezt írtam privát útinaplómba.487. nap, 13.01.06, Cabañas Rolo, Santa CatalinaMa senki nem kapcsolgatta ki a légkondit, úgyhogy jót aludtam, sőt, még a vekkeremen is túl simán. Mindegy, így is időben keltem. Összedobáltam a cuccom, ettem egy nagy adag cornflakest, közben mondtam a recepciós arcnak, hogy hívjon taxit. Egy idő után közölte, hogy nem tud, mert nem működik a telefon. Mindegy, kimentem a sarokra, aztán gyorsan jött is egy, és vasárnap reggel lévén nem is volt forgalom a buszpályaudvarig.
Azt hiszem törvényszerű, hogy aki sokat utazik, szeresse az olyan városokat, amelyeknek szintén ezerfelé áll a feje. Nincs semmi baj az erősen lokális karakterű településekkel, de a szinte gyökértelen, kozmopolita helyeknek van egy olyan bája, amit nagyon tud értékelni az, aki maga is tartozik ide, oda, meg amoda. A világ egyik legjelentősebb átjáróháza, Panama City így nálam eleve nyerő helyzetből indult.Panama City kozmopolitizmusa már akkor látszott, amikor életem legdurvább trópusi esőjében megérkeztem a városba. Úgy szakadt, hogy amikor kiszálltam a kocsiból, nem is esőként éreztem a fejemen, hanem egy olyan erős zuhanyként, amilyennel Latin-Amerika olcsóbb szálláshelyein is ritkán találkozni. Viszont a vízfüggöny mögött is látszott, hogy Panama Citynek olyanja van, amit már nagyon rég nem láttam, és amire a felhőkarcolók által alig érintett magyar nyelvben nincs is szó: skyline-ja.
A világon nincs sok kontinens, és ezeket is többnyire óceánok választják el egymástól. A nagyon kevés pont, ahol találkoznak, mind érdekes történelmű, ma is izgalmas hely. Így van ez a Boszporusznál, a Sínai-félszigeten, és így a Dél- és Észak-Amerikát elválasztó Dariénben is. Amit magyarul valamiért, szemben a világ összes nyelvével, Panama-földhídnak hívnak, de mivel nekem személyes keresztesháborúm a magyarba hülyén átültetett földrajzi nevek irtása, maradok a Dariennél. És ha már földrajzi definiícióknál vagyunk, akkor azt is érdemes tudni, hogy a Kolumbia és Panama közötti szürke zóna valóban Dél-Amerika és Közép-Amerika között fekszik, ám az utóbbi nem kontinens, csak Észak-Amerika legdélebbi nyúlványának neve. Most térjünk át érdekesebb dolgokra.A kontinenshatárok közül ma messze, de messze a Darién átszelése a legnehezebb. Repülni természetesen lehet, a máshol egyszerű és olcsó szárazföldi átkelés itt viszont gyakorlatilag lehetetlen. Az Alaszkától a Tűzföldig az egész kontinenst (két kontinenst) átszelő, valamint ennek a blognak is nevet adó Panamericana országútból itt hiányzik egy darab, és nem úgy tűnik, hogy valaha is megépülne. Nemcsak azért, mert a mocsaras-dzsungeles terepen eleve nehéz utat építeni, hanem mert a pénzt osztó amerikaiak nem is nagyon érdekeltek abban, hogy megkönnyítsék a kokaincsempészek és az emberkereskedők munkáját, valamint az Észak-Amerikában még ismeretlen száj- és körömfájás terjedését.
Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt, még korábbiak meg emitt.A legkaribabb naplementePanoráma a verandárólAz irtózatos óriáskabócaPickuppal a strandonÉrkezés a kikötőbeVolgai hajóvontatók a hondurasi mocsárban200 lóerős csónakmotorral a dzsungelbenKörpanoráma a világítótorony tetejérőlJamaicai hegyi rally, útépítéssel nehezítveAz egyik legjobb strand Jamaicán
A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb infó. Korábbi fotók itt, még korábbi fotók pedig itt.BelizeGuatemala/2SalvadorHondurasNicaragua/2 - Corn IslandsNicaragua/1Jamaica/2 - Észak és a sziget belsejeJamaica/1 - Kingston és a déli partMexikóGuatemala/1Costa RicaPanamaKolumbia/5 - Karib KolumbiaKolumbia/4 - Belső-KolumbiaKolumbia/3 - Medellín és környékeVenezuela/2 - Salto ÁngelVenezuela/1 - Roraima tepuyGuyanaGrenada