2011. október 22.
- Paraguayban naponta 49 amerikai dollárnak megfelelő guaranit költöttem, és egyáltalán nem spóroltam. - Paraguayban nem lehet bankautomatából pénzt felvenni úgy, hogy a helyi bank ne tartson meg magának valamivel több mint 6 amerikai dollárt. Lehetetlen kijátszani a rendszert, még Citibankos kártyával, a helyi Citibank egyetlen, külvárosi automatáját használva sem lehet megúszni a lenyúlást. - Az általam látott legmenőbb asuncióni étterem annyira menő volt, hogy a férfivécében a piszoárok csurig voltak töltve jégkockával. Mi lehetne nagyobb luxus, mint ötven fokban jégre hugyozni? - Észak-Argentínában és Uruguayban is sok matéteát isznak, Paraguay viszont egészen más szint. Itt eleve mindenki még nagyobb termoszt hord a hóna alatt, hogy állandó legyen a vízutánpótlás, és ezek nem is egyszerű termoszok, hanem mindenféle divatos dizájnnal, például jaguárfoltokkal vagy a népszerűbb focicsapatok színeiben is kaphatók. A paraguayiak pedig nemcsak matét, hanem még inkább annak jéghideg változatát, a helyi klímához jobban illő tererét szopogatják reggeltől estig. Az íze körülbelül olyan, mint a néhány órája lenyírt gyepet vízzel felönteni. A matét és a tererét egyaránt úgy isszák, hogy újra és újra feltöltenek meleg vagy hideg vízzel egy növénnyel teli edényt, aztán mindenki ugyanazon a fém szívószálon keresztül iszik. A legváltozatosabb fertőzések elkerülések érdekében érdemes úgy helyezkedni, hogy a társaság legtisztábbnak látszó tagja után következzünk a körben.
2011. október 19.
Vannak a világon népek, amelyek furcsa helyen és furcsa időben élnek. Ilyenek például az amerikai amishok, akik úgy próbálnak öltözködni és élni, mint a reformáció korabeli Európában, és rendszeresen azon vitatkoznak a rendőrökkel, hogy kötelesek-e lovaskocsijukra éjszakánként lámpát szerelni. Aztán ott vannak a közel-keleti melegben, 18. századi galíciai jelmezben izzadó hászidok, akiknek szintén nem problémamentes az együttélése az izraeli társadalom épeszű szegmensével. Nyugat-Paraguayban pedig van egy darab a 15 évvel ezelőtti Németországból, ahol indián kisgyerekek rohangálnak a Haribóval és gyümölcsjoghurttal gazdagon ellátott szupermarketben.Filadelfiához közeledve teljesen megváltozott a táj. Illetve nem is a táj, mert az továbbra is a Chacóra jellemző kietlen síkság volt, bozóttal és tüskékkel. Inkább a farmok lettek hirtelen egészen mások. Az átlagos paraguayi farm úgy néz ki, hogy az út mellett kilométereken át húzódik egy drótkerítes, valahol a közepén egy kapuval, amelyen tábla jelzi az Estancia nevét, valamint hogy a főépülethez hány kilométert kell még vezetni a bekötőúton. Néha látszik egy legelésző marhacsorda, de a magánterület méretei akkorák, hogy általában még ennyi sem.
2011. október 18.
BAHÍA NEGRA ÉS KÖRNYÉKE Hombre y Naturaleza Bahía Negra három szálláshelye közül a legdrágább, és valószínűleg a legjobb. 12 dollárt nem ér meg, de ennyit kértek, és nincs nagyon más választás. Számtalan idegesítő kutya, viszont a szobák szúnyogmentesek, és a családfő segítőkész. Tres Gigantes Ahhoz képest, hogy az isten háta mögött van, teljesen jó szálláshely, ahol állítólag a kaja is jó néha, de nekünk ezzel nem volt szerencsénk. A nyugalom és a madarak garantáltak, közepes szerencsével bele lehet futni valami nagyobb emlősbe, nagyon naggyal pedig akár jaguárba is.
2011. október 17.
ASUNCIÓN Black Cat Hostel Ahol kevés turista van, ott mindig jobb az az egy-két hostel, és így van ez Asunciónban is. Tévészoba ötven csatornával, segítőkész személyzet, dekoratív recepcióslány, remek fürdőszobák. Nagyon sok a szúnyog, de ez nyilván így van mindenhol Asunciónban. Bolsi Asunción Gerbeaud-ja, a főtér melletti cukrászda és étterem, elsősorban turistáknak és néhány gazdag helyinek, aki valamiért nincs kint a kervárosokban. Túl bonyolult fogással nem érdemes próbálkozni, viszont a dupla hamburger nagyon rendben van, a teraszon pedig jól lehet este sörözni.
2011. október 16.
Bahía Negránál rosszabb fekvésű helyet nehéz elképzelni. Ez a Paraguay folyó legészakibb települése még paraguayi oldalon, közvetlenül a bolíviai határ előtt. Az ország többi részével csak a folyó, egy rendszeresen víz alá kerülő, füves kifutópálya, és egy még rendszeresebben elmosott földút köti össze. Keletre tőle a világ legnagyobb mocsárvilága, az emberi életre szinte teljesen alkalmatlan Pantanal található, nyugatra pedig a Chaco, a sivatag, a szavanna és a világ összes tüskés növényének keresztezéséből létrejött síkság. A Chaco még a Pantanalnál is alkalmatlanabb az emberi életre, hiszen víz is alig van, így nem meglepő, hogy a 20. század elejéig néhány nomád indián törzsön kívül senkit sem érdekelt. Három, folyami kalandokkal teli nap után Bahía Negra kikötőjében elbúcsúztunk az Aquidabantól, és az angol Scottal együtt nekiálltunk megszervezni a kisváros lehető leggyorsabb elhagyását. Az értelmes megoldás Tres Gigantes volt, az egyetlen hely a közelben, ahol jó lenni. Rövid alkudozás után, amelynek során először tapasztaltuk meg, hogy a mindentől elvágott Bahía Negrában milyen drága minden, el is indultunk motorcsónakkal az egyórás útra.
2011. október 13.
A világ leglatinamerikaibb dolga úgy néz ki, hogy az Aquidaban motorháza feletti pultnál, harmadik napja vacsorázom ugyanazt a rizses húst csípős szósszal és hideg sörrel, körülöttem mindenféle leszakadt arcok, kiskereskedők és szegényebb farmerek fogyasztják ugyanezt, a rádióban a bemondó valami rejtélyes, szélsőbaloldali terrortámadásról beszél, miközben kint, a Paraguay folyó felett már lement a nap, és csak a lila ég látszik.Concepcióntól északra, a bolíviai határ előtti utolsó kisvárosba, Bahía Negrába a legegyszerűbben az Aquidaban fedélzetén lehet eljutni. Néha indul egy kisrepülő, amikor elég gazdag farmer akar ugyanoda menni, és elvileg valahogy megoldható lenne a dolog busszal is, ám ezek olyan ritkán járnak és annyira kiszámíthatatlanok, hogy a hajó jelenti a leggyorsabb és legegyszerűbb megoldást. Pedig az Aquidaban útja Concepcióntól Bahía Negráig pontosan 72 órán át tart, és egyszerűnek sem nevezhető.
2011. október 4.
Egy ország megértéséhez évek kellenek, nekem viszont nincs kedvem Paraguayba emigrálni. Átutazóként egy helyi vezető nem rossz megoldás, de velük nem mindig érti meg magát könnyen az ember, és egyébként sincsenek feltétlenül tisztában azzal, hogy a magamfajtának mire van pontosan szüksége. A hosszabb távon utazók számára ezért jelentenek igazi áldást a világ eldugott szegleteiben letelepedő csodabogár európaiak, akik egzotikus egzisztenciájukat, részben vagy egészben, a kevés arra járó idegen vendégül látásából próbálják megteremteni.Máshol is voltak már nagyon jó tapasztalataim ezzel az üzleti modellel, ezért amikor még otthon, az út tervezési fázisában rábukkantam az El Roble családi gazdaság honlapjára, elhatároztam, hogy ha a közelben járok, benézek néhány napra. Mit ad isten, tényleg erre jártam. A tavaszi 40 fok Asunciónban elviselhetetlen volt, így a dicstelen paraguayi hadtörténet egyik emléknapján elindultam észak felé. A paraguayi mércével nagyobbacska kisvárosban, Concepciónban kellett töltenem egy éjszakát egy igen undorító hotelben – általában rossz jel, ha a drágábbik szobába is előre beront a recepciós, hogy valami szagosítót szétfújva próbálja sikertelenül leplezni a trópusiasan rohadt penész szagát –, mert Peter csak másnap tudott értem jönni a húszt kilométerre lévő El Robléból, amikor egyébként is fel kellett szednie a gyerekeit az iskolában.
2011. szeptember 28.
Két hét után nem lehet megtalálni sem a mágikus, senki által nem ismert tengerpartot, sem a turistáktól teljesen mentes, őrületesen barátságos kis falut. El lehet viszont kezdeni utazni Latin-Amerikában, ha már ezért jött az ember.Én akkor érkeztem meg Latin-Amerikába, amikor leszálltam San Ignacio buszmegállójában, átsétáltam a 12-es úton, és nekiindultam megkeresni az El Jesuita nevű hostelt. Amit az előző napokban láttam, az papíron és térképen Latin-Amerika, valójában viszont nem az. Buenos Aires nem Latin-Amerika, Uruguay sem nagyon, Iguazú pedig aztán végképp nem, a több nyelven beszélő patyolattiszta buszokkal és a hercig kisvonattal a nemzeti parkban.
2011. augusztus 16.