- Brazíliában 76 és fél nap alatt átlagosan 78,4 amerikai dollárt költöttem. Utólag ez kifejezetten meglep, mert menet közben többnek tűnt, de lehet, hogy csak a több belső repülőjegy, plusz az olyan extra költségek, mint a laptopom visszavásárlása torzítják az emlékeim. Mindezektől függetlenül biztos, hogy Brazíia nem tartozik a világ olcsó úticéljai közé. A fő gondot az jelenti, hogy a belső közlekedés a hatalmas távolságok miatt mindenképpen drága, és Brazíliába az ember egyébként is az életet élvezni megy, az meg sehol sem olcsó. A költségeken lehet faragni, de azt azért érdemes tudni, hogy például Rióban az egészen egyszerű éttermek is bőven európai árban vannak.
- Minden nemzetnek megvan a maga – a világ többi része által undorítónak tartott – kedvenc étele. Ezek valamiért általában kenyérre kenhető dolgok. Az amerikaiaknak a mogyoróvajkrém, az angoloknak a Marmite, a braziloknak pedig a Catupiry. Ez egy teljesen jellegtelen krémsajtmárka, ami a brazilok szerint minden ételt sokkal finomabbá tesz. Még catupirys pizza is létezik, ami azt jelenti, hogy a paradicsomos-sajtos pizzára rákennek még fél kilót ebből a gányból.
- Van valami a homoszexualitás és a brazilság keverékében, ami a saját nemükhöz vonzódó brazil férfiakat a világ legharsányabb, legteátrálisabb, és talán legszórakoztatóbb embereivé teszi. Bár hosszú távon azért egy kicsit fárasztóak.
- Az első, és tudtommal a mai napig egyetlen, magyarok által írt, magyar nyelvű Brazília útikönyvet a szüleim írták, amikor a nyolcvanas évek elején São Paulóban éltek.
- A világ demokráciáiban egészen példátlan módon Brazíliának az utóbbi három elnöke teljesen normális arc volt, aki kifejezetten jól irányította az országot. Jól csinálta a szociológusból politikussá lett Cardoso, jól csinálta a koldusszegény származású, majd szakszervezeti vezető Lula, és egyelőre jól csinálja a szélsőbaloldali gerillából a latin Angela Merkellé keményedő Dilma is. Igen, ehhez kellett az, hogy a brazil szekér nagyon menjen az utóbbi 15 évben, de ez még így is elképesztő teljesítmény.
- Dél-amerikai tapasztalataim alapján messze a brazilok cigiznek a legtöbbet a kontinensen.
- A kínaiak után valószínűleg a brazilok harákolnak a legtöbbet a világon. Szerencsére köpködni és szürcsölni nem szoktak, de taxisofőrők és a buszon mellettem ülő nők is képesek voltak kiadni magukból azt a slejmet felhörgő hangot, amitől minden civilizált ember több percre sokkot kap.
- Brazíliában egészen gyakran látni az utcán Messi-mezeket. És nemcsak a Barcelona vörös-kékjét, hanem az argentin válogatott égszínkék-fehérjét is. Ilyen más argentin játékossal soha nem fordult elő, mint ahogy Argentínában is elképzelhetetlen, hogy valaki Pelé- vagy Ronaldinho-mezben menjen ki az utcára.
- A brazilok nagyon komolyan veszik a fitneszt, bár van egy olyan érzésem, hogy nem annyira az egészséges életmód megszállotjai, mint hogy egyszerűen csak szeretnek jól kinézni. Egészen eldugott településeken is lehet kifejezetten modern gépekkel felszerelt edzőtermeket látni, Rióban pedig minden sarkon van egy.
- Az egyszerűbb brazil fürdőszobákban is kötelező kellék az arab országokban népszerű seggzuhany. Nem a bidé, hanem a kis slagocska.
- Brazíliát járva nagyon meglepett, hogy a hirtelen jött gazdagság még a nem éppen erről híres brazilokból is képes volt arrogáns bunkókat varázsolni. Ez tipikusan újgazdag betegség, és nem mondom, hogy a szépen tollasodó brazil középosztály minden tagját érinti, de igenis általános jelenség. Ahogy az újgazdag oroszok és kínaiak, vagy régebben az amerikaiak, a brazilok mintha kifejezetten örülnének annak, ha valami sokba kerül. Nem számít az ár-érték arány, csak lehessen pénzt szórni. Amennyire érzékeltem, a média kifejezetten erősíti a brazilokban azt az érzést, hogy mindent megengedhetnek maguknak, hamarosan behozzák Norvégiát, és még a szegények is vidáman adósodnak el a 24 hónapos hitelre vett mosógépekkel és motorbiciklikkel. Csak remélni tudom, hogy amikor majd jön a pofára esés, a brazilok még emlékezni fognak arra, hogy régen is csórók voltak, és kedvesen, humorral veszik tudomásul, hogy megint felkopott az álluk. És hogy majd akkor is zavrtalanul buliznak tovább.
- A brazilok csak jéghideg sört hajlandóak inni. De olyan hideget, hogy többször találkoztam jégkásával a dobozomban, vagy olyan üveggel, amiből nem lehetett kiönteni a folyadékot. Szinte mindegyik brazil sörmárka ihatatlan, amerikaias húgy, aminek jót tesz, ha nem lehet érezni az ízét, na de akkor is.
- Hogy mennyire meglódult a braziloknak, azt még az út elején. Buenos Airesben éreztem először. Gazdag brazil turistákat eddig is lehetett látni a világban, de hogy a brazil négereknek is legyen pénze külföldi vakációra, az korábban elképzelhetetlen volt.
- A világ férfiait nagyjából fele-fele arányban lehet segg- és mellrajongókra felosztani, Brazíliában viszont mindenkit csak a hátsó érdekel. A strandon a bikinik alul mutatnak többet, a tömegsportnak számító anális szexet számok tömkelege népszerűsíti, és a brazil nőideálnak akkor a púzója, amit Európában már bőven kövérnek tartanak.
- Brazília történelme tele van fergetegesen vicces fordulatokkal, de a függetlenség kikiáltásának apokrif legendája mindent ver. Miután Napóleon csapatai elfoglalták Portugáliát, VI. János régens és udvartartása 1807-ben Brazíliába menekültek. Amikor 1821-ben, már portugál királyként hazatérhetett, fiát, Pétert tette meg Brazília régensévé. Péter azonnal független Brazíliáról kezdett álmodozni, és amikor 1822. szeptember 7-én megkapta a portugál korona levelét, amelyben önmérsékletre és Lisszabon utasításainak betartására kérték, "függetlenség vagy halál" jelszóval kikiáltotta az önálló brazil császárságot. A történetet igazi szépségét az adja, hogy a levél kézhez kapásakor a későbbi I. Péter állítólag kegyetlen hasgörcsöktől gyötörve guggolt egy trópusi bokorban, és így az elkeseredett csatakiáltás tulajdonképpen egy irtózatos gyomorrontásnak köszönhető.
- Az alapján, amit Brazíliában utazgató nőnemű turistáktól hallottam, kevés ország van a világon, ahol a külföldi nő több kényelmetlenséggel találkozik, mint itt. A gondok abból fakadnak, hogy a brazil férfi szerint – mint a legrosszabb viccekben – a nem valójában igen, és a legszenvtelenebb mosolyt is táncra felhívásnak tekintik. Életemben itt találkoztam először külföldi nővel, akinek ordítva kellett magáról lehámozni a falusi buliból őt a szállásig követő helyi legényt, és általában is elég sok rémtörténetet hallottam a brazil férfiak pofátlan, ellentmondást elképzelni sem tudó nyomulásáról. Nem elrettentésként mondom, csak megszívlelendő tanácsként.
- Akit jobban érdekel a brazil szervezett bűnözés, a bandaháborúk és a börtönökben uralkodó viszonyok, az mindenképpen olvassa el ezt a cikket, amely a 2006-os São Paulo-i zavargásokból kiindulva meséli el a történetet.
- Latin-Amerikában sehol sem láttam annyi részeg embert, mint Brazíliában. A kontraszt különösen a nők esetében volt szembetűnő, mivel kilenc, spanyol nyelvterületen töltött hónapban szinte egyáltalán nem láttam részeg nőt, míg Brazíliában két és fél hónap alatt számtalant.
- A legtöbb brazil zenés-táncos szórakozóhelyen elképesztően hülye fizetési rendszer működik. A vendég belépéskor kap egy számlaszerűséget, amit minden rendeléskor át kell adnia a pultnál, hogy feljegyezhessék rá az aktuális fogyasztást. Aztán távozáskor egy külön kasszánál kell leadni a papírt, és rendezni a cehhet.
- A braziloknak eszükbe sem jut megerőltetni magukat, és idegen szavakat úgy kiejteni, ahogy azokat kitalálták. Mivel a nyelvük nem áll rá a mássalhangzóval végződő szavakra, hihetetlen dolgokat alkotnak. Brazíliában az iPad ájPEdzsi, a Citibank szicsiBÁNki, a hiphop pedig hipihopi. Mivel a brazil "r" elég közel van az angol "h" hanghoz, az utóbbit néha ripiropiként írják le, ami azért tényleg mindennek a teteje.
- Brazíliában az államelnökig bezárólag mindenkit keresztnevén vagy becenevén ismernek és szólítanak. Kivételt csak a magas rangú katonai vezetők és az egyetemi tanárok jelentenek. A londoni olimpia alatt az atlétika-közvetítéseket kommentáló brazil rendszeresen Profesor Akárminek szólította szakkommentátorát, aki elképesztő sületlenségeket beszélt minden egyes versenyről.
- Latin-Amerikában máshol is lehet a nagyvárosok utcáin borzasztóan szegény embereket látni, a teljesen bomlott elméjű, félmeztelen, hadonászó szerencsétlen viszont igazi brazil specialitás. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, gondolom a kábítószerfüggés és valami elmondhatatlanul szörnyű élettörténet keveréke, de mindenesetre nem felemelő látvány.
- Brazíliában számtalan fegyveres testület működik, a piramis tetején a Polícia Federallal. Itt a kezdő fizetés 4000 eurónak megfelelő real, aminek köszönhetően korrumpálhatatlan hírük van, ami azért nyilván nem teljesen igaz, de az biztos, hogy aki őket szeretné megkenni, annak jobb, ha dollármilliói vannak svájci bankszámlákon. A federales feladatai közé tartozik a határok őrzése is, így a Brazíliába érkező turista első élménye az országban egy Vin Diesel- vagy Dolph Lundgren-kinézetű, több nyelven beszélő gyilkológép.
- Brazíliában renkdívül népszerű a Neymar-frizura. Ám mivel a Santos játékosa gyakran jár fodrászhoz, a brazilok nagy része pedig ezt nem engedheti meg magának, sokan a kettővel ezelőtti Neymar-séróval kénytelenek élni mindennapjaikat.
- A portugál az egyetlen európai nyelv, amely nem őrizte meg a hét napjainak tisztességes pogány nevét, hanem átállt a katolikus tempóra. A vasárnap az első nap, de azt legalább domingo-nak hívják, a hétfő viszont már második nap, tehát segunda-feira, és így megy ez tovább a péntekig, ami a sexta-feira. A szombat viszont nem hetedik, hanem rendes latin nyelvként sábado. Mint egy óvodás, folyamatosan az ujjaimon kellett számolnom, hogy melyik nap indul a hajó Manausba.
- A brazil vendéglátás nagy ajándéka a világnak az úgynevezett por kilo, azaz kilós étterem. Ez olyan svédasztalos hely, ahol nem egy fix összegért lehet korlátlanul zabálni, hanem miután az ember megpakolja a tányérját, egy mérlegen lemérik az adagot, és annyit fizet, amennyi súlyt összezabál. Soha nem magas gasztronómia, de ettem kifejezetten jót is kilós helyen.
- Szerintem Adriana Lima jobb nő, mint Gisele Bündchen .
- Két és fél hónapot töltöttem Brazíliában, ami nem sok egy ekkora országban. Szemben mondjuk Argentínával, az ország nevezetességei annyira nincsenek szétszórva, ráadásul Amazónia jelentős része csak egy National Geographic-szintű expedícióval közelíthető meg, de így is kénytelen voltam Brazília jó részét kihagyni. Nem voltam a világ legnagyobb mocsarában, a Pantanalon, mert ott már jártam korábban. Pedig aki állatokat akar látni, az mindenképpen inkább oda menjen, mint a dzsungelbe. Nem voltam São Paulóban, Dél-Amerika legnagyobb metropoliszában és egyben kulturális fővárosában. Nem voltam a fejlett, rendezett és fehér délen, sőt tulajdonképpen sehol Riótól délre. Majd legközelebb.
- Brazília Dél-Amerika egyetlen országa, ahol vannak fapados légitársaságok (bár éppen 2012 júliusában indult el az első kolumbiai cég is). Ezek sokszor csak minimálisan drágábbak, mint ugyanazon az úton egy távolsági busz, így minden egyes utazás előtt érdemes lecsekkolni a kínálatot. Az egyetlen gond, hogy ezek a légitársaságok honlapjai a legritkább esetben fogadják el a külföldi bankkártyákat, így nemcsak jó árú jegyet kell találni, hanem egy utazási irodát is, ahol vannak olyan kedvesek, hogy ne számoljanak fel semmilyen foglalási költséget.
- Brazília a világ azon sajnálatosan kevés országa közé tartozik, amelyet szinte teljesen végig lehet böngészni a Google Street View-val. A többi, hasonló státuszú ország Brazíliánál jóval gazdagabb, így a mindenféle falvakban és favelákban készült képeket átnyálazva egészen hihetetlen jelenetekbe lehet belefutni.
- A brazil buszok a kontinens legdrágábbjai, viszont meg sem közelítik azt a luxust, amit egy perui, chilei vagy argentin járművön kap a kedves utas.
- Japánon kívül a világ legnagyobb japán közössége Brazíliában él, elsősorban São Paulóban. Ma már közel másfél millió brazil vallja magát japán származásúnak, szinte mindannyian azoktól a bevándorlóktól származnak, akik a XX. század elején érkeztek Dél-Amerikába, amikor Japán reménytelen helynek tűnt, ez a kontinens pedig az ígéret földjének. A japán hatás eredménye, hogy minden tisztességes brazil településen lehet – többnyire borzalmas – szusit kapni, és egészen kis közértek polcán is van néha szaké. Amikor a brazil-japánok a XX. század végén rájöttek, hogy mégis az őshaza a jobb hely, az eredeti bevándorlók fiai-unokái közül sokan visszaköltöztek szerencsét próbálni. A híresen befogadó házigazdák természetesen úgy bántak az etnikailag japán, de kulturálsan brazil visszatérőkkel, mint a kutyákkal, és a legtöbben csak a lehető legrosszabb munkahelyeket tudták megszerezni.
- A bogárhátú Volkswagent Brazíliában egészen 1996-ig gyártották, ami nem rekord, mert Mexikóban még tovább, de Németországot leszámítva itt lett a legsikeresebb ez a modell. Összesen 3,5 millió, itt fuscának nevezett autót gyártottak az országban, és ugyan már sok nem rohangál belőlük az utakon, de a fusca ma is a brazil közelmúlt szimbóluma.
- Latin-Amerikában teljesen érthetetlen módon a brazil távolsági buszokon a legritkább esetben vetítenek filmet, pedig tévé szinte mindig van. Szerencsére a brazilokat nem kell sajnálni, mindig van két-három utas, aki jól kihangosítva ordíttatja a torzított zenét a mobiljáról.
- Az dumáljon nekem legközelebb arról, hogy Brazília micsoda fajgyűlölet-mentes olvasztótégelye a népeknek, aki tud mutatni egyetlen egy brazil reklámot, amiben négerek szerepelnek.
- Az nyilván senkit nem lep meg, hogy Brazíliában a labdarúgás igen népszerű sportág. Argentínában is az, de ott azért nem nagyon látni nőket, akik mezben mászkálnak a városnan. A világon máshol is van a népszerű csapatoknak hivatalos boltja, ahol az ágyneműtől a kotonig mindent lehet kapni a klub színeiben, de Brazíliában Riótól és São Paulótól egészen távoli városok bevásárlóközpontjaiban is vannak Flamengo- és Corinthians-butikok.
- Amíg nem értem Brazíliába, Dél-Amerika kifejezetten kellemes meglepetés volt olyan szempontból, hogy szemben a latinok hírnevével, a tömegközlekedési járművek egészen pontosan indultak. Brazíliában viszont órákat vártam buszokra és hajókra, bár legalább a repülőkkel szerencsém volt.
- A brazil választási kampány legfontosabb kelléke a kampánymobil. Ez lehet busz, kamion, csónak, hajó, autó vagy motorbicikli, a lényeg, hogy a jelölt posztereivel, valamint annyi hangfallal legyen felszerelve, amennyit csak a járgány elbír. Ezekből irtózatos hangerővel ordítanak a kampánydalok, amelyek többnyire aktuálisan népszerű slágerek átköltött verziói. A kampánymobil kampányidőszakban egész nap a választókörzetet járja, hogy a minimum funkcionálisan analfabéta választópolgárok rímben jegyezzék meg, ki fog új iskolát építeni, és ki teremt majd a faluban svájci szintű közbiztonságot.
- Brazíliában, a São Paulo-i egyetemistákat leszámítva, szinte senki nem beszél angolul, még a vendéglátóiparban sem. Ez klasszikus nagyország-betegség Amerikától Kínáig, valahogy mindenhol azt gondolják, hogy tanuljon meg inkább a világ az ő nyelvükön. Azt is elég furának találtam, hogy Brazíliában senki, de senki nem beszél spanyolul, pedig egy olyan országban, amelynek gyakorlatilag minden szomszédja ugyanazt a nyelvet beszélni, talán nem ártana oktatni is azt az iskolában.
- Latin-Amerikában nem csak a brazil nőknek van erős testszőrzete, de itt a leggazdagabbakat leszámítva a szőrtelenítés vagy legalább szőkítés nem divat. Láttam kifejezetten jó nőt az enyémnél alig kevésbé szőrös karral.
- Brazília gazdasága vágtat, ám az ország teljesen azért nem tud kibújni a bőréből. Az egyik kedvenc adatom az volt, hogy míg a világon az átlag három nap, addig itt hat napba is beletelik, mire egy brazil kikötőbe érkező hajó kipakolhatja az áruját. Rio de Janeiro környékén nincs napi 24 órában nyitva tartó kereskedelmi kikötő, de ennél is szebb, hogy Suapéban, az egész Északkelet-Brazília motorjának épített vadonatúj kikötőben kényelmes ebédszünetet is tartanak.
- Brazíliában hasznosabb spanyolul tudni, mint angolul. Az elején spanyol szavakat és mondatokat próbáltam portugálosítani, de ennek nem volt sok eredménye, és egyébként is hülyén éreztem magam közben. Inkább átálltam arra, hogy igyekeztem minden nap felszedni néhány brazil szót, aztán a spanyol mondatokban minden általam ismert szót portugálul mondani. Ez nagyjából elég is volt, bár természetesen nem tudtam komoly témákról hosszas beszélgetéseket folytatni portugálul. Ha kérdeztek valamit, azt legfeljebb két visszakérdezés után megértettem, és tudtam is válaszolni. Turistaként elég ennyi.
- A 2016-os riói olimpia is nagyon szép lesz, ahogy minden második külföldi szurkolót megpróbálnak kirábolni, de engem még jobban érdekel, hogy mi történik, amikor a 2014-es brazil vébén Angliának vagy Svédországnak kell meccset játszania Manausban, és Rooney meg Ibrahimovic egyszerűen összeesnek a száz százalékos amazóniai páratartalomban.
- Hiába Brazília a világ messze legnagyobb kávétermelője, az országban kapható kávé borzalmas. A klasszikus brazil kávé, a cafezinho nagyjából fele-fele arányban áll jellegtelen löttyből és cukorból, és ha valaki direkt cukor nélkül kéri, akkor fél deci édesítőszert raknak bele.
- Latin-Amerikában máshol is vannak szexmotelek, de sehol sem annyi, mint Brazíliában. Ezeken a városszéli szálláshelyeken a szobáknak óradíja van, hogy a saját kuckóval nem rendelkező pároknak legyen hol elintéznie az elintézendőket. Nagyon könnyű felismerni az ilyen intézményeket, mert egyrészt mindegyik motelként van hirdetve, másrészt a nevük is általában az Amor vagy az Eros valamilyen variációja, harmadrészt pedig a logójukban is szerepel minimum két rózsaszín szívecske. És mindent meg is tesznek a maximális diszkrécióért, a legtöbbet magas fal védi, a vendégeknek pedig csak a szobák külön bejáratú kis garázsaiban kell kiszállniuk autójukból.
- A brazil nemzeti ital a cachaça, azaz a cukornád-pálinka. Hogy ez miben különbözik a rumtól, amit szintén cukornádból készülnek, eleinte nekem sem volt világos, úgyhogy kénytelen voltam utánanézni. A cachaça egyszerűen fermentált, majd desztillált cukornádlé, míg a rum alapja a cukornádból származó melasz.
- Brazíliában elképesztő piaca van a mindenféle hamis prófétáknak. Minden településen ezerféle templom van, különösen a kis evangéliumi keresztény egyházak népszerűek. De a piac a lámpaoszlopra kiragasztott tacepaókkal hirdető javasasszonytól a puszta kézzel rákot operáló sarlatánokon át az Isteni Királyság Univerzális Egyházáig terjed, aminek több millió híve van világszerte, és gyakorlatilag egy szervezett bűnözői csoport, amely a teljes anyagi és lelki odaadást várja el híveitől.
- Van egy olyan érzésem, hogy Brazíliában a második legnépszerűbb sport a küzdősport, ha lehet annak mindenféle válfajait egy kalap alá venni. Amikor júliusban Anderson Silva, minden idők talán legnagyobb MMA-bunyósa verekedett, Rióban majdnem annyian állták körbe a boltok elé kirakott tévéket, mintha a focivébé döntjét játszanák.
- Aki szerint Simicska Lajos, esetleg Rupert Murdoch túl nagy befolyással van a médiapiacra, az még biztosan nem hallott a brazil Globo vállalatcsoportról. A szörny zászlóshajója a Globo tévétársaság, amely olyan túlsúllyal bír a brazil médiaiparban, hogy itt tényleg nem túlzás a mondás, hogy amit a Globo nem mutat, az Brazíliában nem létezik. A választásokat az nyeri, aki mögé beáll a Globo, és a rémisztő Marinho család által irányított birodalom nem finnyás ám, amikor úgy fújt a szél, a katonai diktatúrát is simán támogatták. Aki ennél jobban beleásná magát a témába, mindenképpen nézze meg az angol gyártású, Brazíliában ma is nagyon nehezen beszerezhető dokumenumfilmet, a Beyond Citizen Kane-t.
- Van két szó a portugálban, amit lehetetlen más nyelvre tömören lefordítani. Az egyik a "saudade", ami valamiféle melankolikus lelkiállapot, amelyben az embernek reménytelenül hiányzik egy visszaszerezhetetlen valami vagy valaki. A másik szó a "jeito", ami a dolgok nem teljesen illegális, de azért a szabályokat kikerülő, mindenféle kapcsolati tőkét felhasználó elintézése.
- Sajnálatosan kevesen tudják, hogy a brazil foci fejlődésében milyen fontos szerepe volt három magyar edzőnek, akik mindannyian az MTK játékosai voltak fiatalabb korukban. Kürschner Izidor a harmincas években edzette a Flamengót, és ő mutatta meg a braziloknak, hogy mi az a WM rendszer. Őt követte Mándi Gyula az akkor még nagy csapatnak számító riói Américánál. Az ötvenes években pedig az a Guttmann Béla következett, aki később a portugál Benfica edzőjeként az akkor verhetetlennek tartott Real Madridot legyőzve lett BEK-győztes, mellékesen pedig ő fedezte fel minden idők legnagyobb portugál játékosát, Eusebiót. Guttman a São Paulo edzőjeként honosította meg Brazíliában a 4-2-4 felállást, amely formációban a brazil válogatott és Pelé 1958-ban megnyerték első világbajnoki címüket.
- A brazil egészségmánia nemcsak a számtalan edzőteremben mutatkozik meg, hanem az egészséges ételek népszerűségében is. Guaranás shake-eket mindenhol lehet kapni, de ennél is népszerűbb az amazóniai csodabogyó, az açaí, ami hívei szerint gyakorlatilag mindenre jó.
- Számomra Brazíliában az volt a legnagyobb meglepetés, hogy milyen nagy ország ez. Nem a földrajzi kiterjedésre gondolok, bár persze az is fontos, hanem hogy Brazília a világ azon kevés országa közé tartozik, amely változatosságának, kultúrexportjának köszönhetően tényleg a legnagyobbak közé sorolható. Európából Brazília egységes masszának tűnik, pedig egyáltalán nincs erről szó, és nemcsak a jövedelmi különbségeknek, valamint a különböző fehér, fekete és indián gyökereknek köszönhetően. A legegyszerűbben talán a zenével lehet szemléltetni, hogy miről is van szó. A világ ismeri a szambát, talán a bossanovát, a nagyon műveltek még egy-két ritmust, de az a helyzet, hogy Brazíliában még ezerféle zene van, a ma aktuálisan legnépszerűbb forróról külföldön tényleg csak a legvájtfülűbbek hallottak, és ez csak a jéghegy leges-legcsúcsa. Brazília a vietnami papucsoktól a remek autóversenyzőkig számtalan dolgot adott és ad a világnak, és ezek közül soknak semmi köze nincs a szambás-strandos-focis közhelyhez. A nagy országoknak nagy problémái is vannak, és ez alól Brazília sem kivétel, az elképesztő társadalmi egyenlőtlenségeivel, a biztonságos Európából nézve felfoghatatlan bűnözési statisztikákkal és az egyre pusztuló őserdővel. És a nagy országok hajlamosak magukra a világ közepeként tekinteni, és egy cseppet sem megerőltetni magukat azért, hogy a világ maradéka is jól érezze magát náluk. Ezért nem tudnak a brazilok angolul, és ezért nem fogadja el a külföldi bankkártyákat a brazil ATM-ek négyötöde. Ugyanakkor az országnak történelme során soha nem állt olyan jól a szénája, mint az utóbbi néhány évben, és bár vannak aggasztó jelei annak, hogy mint minden buborék, egyszer ez is ki fog pukkadni, Brazília mindörökké a világ egyik fontos és szórakoztató darabja fog maradni.
(A képek a riói Casa do Pontal népművészeti múzeum gyűjteményének mutatós darabjait ábrázolják.)