dominikai_közösség

2013. február 20.

Érdekes adatok a Karib-térségről

- Szemben a tradíciókkal, ezúttal nem egyetlen ország érdekes adatairól lesz szó. Ahhoz a Karib-tenger szigetországai túl kicsik. Én megfigyeléseimet öt ilyen országban, Jamaicában, Saint Lucián, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken, a Dominikai Közösségben és Grenadában végeztem. Kisebb részben pedig Guyanában, amely földrajzilag kevésbé, kulturálisan viszont szinte teljesen karibi. Ugyanez a helyzet Suriname-ban és nagyjából Francia-Guyanában is, de azok a történelmükből kifolyóan másképp karibok, mint az említett hat ország, amelyeket alapvetően az angol gyarmatosítás és az afrikai rabszolga-örökség határozott meg. Belize-t is karibinak szokás nevezni, és valamennyi közép-amerikai ország, sőt, Kolumbia és Venezuela tengerpartja is mutat karibi hatásokat, de ezektől most tekintsünk el.- A Karib-térségben Krisztus születése mellett a másik fontos dátum az időszámítás meghatározására a pusztítóbb hurrikánok érkezése. Mindenki tudja, mikor csapott le Mitch, Stan és a többi szörny, hányan haltak meg és mit pusztított el. Ugyanakkor az általában június és november közti hurrikánszezonban néha nincs is komolyabb vihar, én 2012 szeptemberében három hét alatt szelet is alig láttam, nemhogy esőt.

2012. október 29.

Videók 3.

Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt, még korábbiak meg emitt.A legkaribabb naplementePanoráma a verandárólAz irtózatos óriáskabócaPickuppal a strandonÉrkezés a kikötőbeVolgai hajóvontatók a hondurasi mocsárban200 lóerős csónakmotorral a dzsungelbenKörpanoráma a világítótorony tetejérőlJamaicai hegyi rally, útépítéssel nehezítveAz egyik legjobb strand Jamaicán

Fotók 3.

A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb infó. Korábbi fotók itt, még korábbi fotók pedig itt.BelizeGuatemala/2SalvadorHondurasNicaragua/2 - Corn IslandsNicaragua/1Jamaica/2 - Észak és a sziget belsejeJamaica/1 - Kingston és a déli partMexikóGuatemala/1Costa RicaPanamaKolumbia/5 - Karib KolumbiaKolumbia/4 - Belső-KolumbiaKolumbia/3 - Medellín és környékeVenezuela/2 - Salto ÁngelVenezuela/1 - Roraima tepuyGuyanaGrenada

2012. október 7.

BÉDEKKER: Dominikai Közösség

Hibiscus Valley Inn Roseau-n kívül nagyon kevés olcsó szálláshely van Dominikán. Az étkezések itt is drágák, de összességében még mindig megéri itt aludni egy-két estét.Ma Bass Central Guesthouse Minden bizonnyal a legjobb választás Roseau-ban, gondoskodó karib öregasszony tulajjal és egy rakás különböző árfekvésű szobával.Guiyave Teljesen jó és nagyon karibi étterem, a lenti részen délben olcsó ebédmenüvel.

2012. szeptember 26.

Karib kiruccanás II: Dominika

Pontosan 15 percre volt szükség ahhoz, hogy annyira beleszeressek Dominikába, amennyire felnőtt férfi szigetbe beleszerethet. Ezt a 15 percet abban a kisbuszban töltöttem, amely a Melville Hall nemzetközi repülőtérről a szállásomra vitt, miközben kint éppen elállt, de egy kicsit még csöpögött a trópusi vihar. A zöld dolgok elázva még zöldebbnek tűnnek, és Dominikánál zöldebb dolgot nem nagyon láttam az életben. A sziget úgy nézett ki, mint egy kertészkedő-erdészkedő számítógépes játék teljes kimaxolása, amikor a túlburjánzó növények mindent elfoglaltak, és már nem is a talajból nőnek ki, hanem egymásból.A Dominikai Közösség Szlovéniával és a Kongói Köztársasággal együtt azon szerencsétlen országok közé tartozik, amelyeket érdemtelenül kevernek össze egy nagyobb testvérrel. Ebben az esetben ez a Dominikai Köztársaság, az ország, amely tárgyunktól északnyugatra Haitival osztozik Hispaniola szigetén. A Dominikai Köztársaság körülbelül hetvenszer akkora, mint a Közösség, és tele van népszerű tengerparti üdülőhelyekkel, ahova Európából is naponta érkeznek a charterjáratok. Állítólag ott is vannak érdekes dolgok, de én most inkább az alig 750 négyzetkilométeres és 70 000 lakosú Dominikai Közösségbe vágytam, amit a továbbiakban nevezzünk csak egyszerűen Dominikának.

2011. augusztus 16.