CALICafé Tostaky Tisztességes szobáik vannak, de ennél sokkal fontosabb, hogy ez Cali talán egyetlen pontja, ahol nem az a rohadt salsa szólt a kocsma hangszóróiból, hanem Velvet Underground.Peru Fusion Ön rossz perui konyhát keres Caliban, és nem elégszik meg valami olcsó hellyel? A Peru Fusion tökéletesen kielégíti igényeit.
- A szokásossal ellentétben most nem írom ide, mennyit költöttem Kolumbiában. Három hónap különbséggel kétszer voltam az országban, és az első alkalommal velem volt egy magyar látogatóm is, aki minél többet szeretett volna minél kevesebb idő alatt látni. Ezért több belső repülőjegyet is vettem, ami teljesen torzítja a költségeket. Úgyhogy maradjunk csak abban, hogy Kolumbia középkategóriás dél-amerikai ország, valahol félúton a bolíviai és a brazil árak közt.- A kolumbiai kocsmasportot úgy hívják, hogy tejo, és a műfajában egyszerűen tökéletes. A tejo a petanque és a teke távoli rokona, de van benne puskapor is. Egy nagyjából húsz méter hosszú pálya végén van egy körülbelül egy négyzetméteres, agyaggal borított célterület, aminek a közepén két kis boríték található, bennük csekély mennyiségű puskaporral. A játékosok a pálya másik végéből több kilós fémkorongokat hajigálnak a cél felé, és az a csapat nyer, amelyik több pontot gyűjt. Pontot az kap, akinek egy kör végén közelebb van a fémdarabja az agyagnégyzet közepéhez. Ha sikerül felrobbantani a puskaport, természetesen plusz pontok járnak. Játék közben kötelező folyamatosan sörözni, amitől csak egyre szórakoztatóbb lesz a dolog. Én másik nyolc gringóval játszottam másfél órán át, és bár az agyagot gyakran eltaláltuk, robbanást egyetlen egyet sem tudtunk produkálni. A szomszédos pályán játszó helyiek érkezésünkkor azonnal egy kifutóval arrébb költöztek, leplezetlen undorral figyelték a bénázásunkat, és folyamatosan telibe találták a puskaport.
BOGOTÁBed & Breakfast Chorro de Quevedo Nem olcsó, viszont elég jó szállás, bent a belvárosban.La Bonga del Sinu Steakhouse jó marhahússal, csak sajnos pofátlanul drágán.Taco Pisao Furcsa, de nem rossz kolumbiai-mexikói tacók az étterem- és bulinegyedben.Nuraghe Szardíniaiak által működtetett szardíniai étterem a belvárosban. Olaszországban ez a konyha kevés lenne, de Bogotűban ne kérjünk lehetetlent.Belváros Sem Bogotá főtere, sem a környéke nem fog soha helyet kapni a legszebb dál-amerikai óvárosok százas listáján.
LA GUAJIRA Hosteria Jarrinapi Van olcsóbb szállás Cabo de la Velában, de annyira ez sem drága, és a normális szobáért és elfogadható zuhanyért megéri minimálisan többet fizetni.Punta Gallinas-i szállás A nevét nem sikerült kideríteni, de máshol elég nehéz lehet megszállni Punta Gallinasban. Van fürdőszoba, a háziasszony pedig nagyon kevés pénzért nagyon jó homárt ad, és ennyi legyen is itt elég.La Langosta Cabo tele van éttermekkel, de hét közben szinte mindegyik tetszhalottnak tűnik. Ez nem, normálisan is főznek, és csak arra kell figyelni, hogy a rámenős főnökasszony ne sózzon rá semmi feleslegest a vendégre.Strand Aki eljut Punta Gallinasba, úgyis kiviszik ide. Kicsit sok a kecskeszar, viszont cserébe senkivel nem kell osztozni sem a homokon, sem a vizen.
A világon nincs sok kontinens, és ezeket is többnyire óceánok választják el egymástól. A nagyon kevés pont, ahol találkoznak, mind érdekes történelmű, ma is izgalmas hely. Így van ez a Boszporusznál, a Sínai-félszigeten, és így a Dél- és Észak-Amerikát elválasztó Dariénben is. Amit magyarul valamiért, szemben a világ összes nyelvével, Panama-földhídnak hívnak, de mivel nekem személyes keresztesháborúm a magyarba hülyén átültetett földrajzi nevek irtása, maradok a Dariennél. És ha már földrajzi definiícióknál vagyunk, akkor azt is érdemes tudni, hogy a Kolumbia és Panama közötti szürke zóna valóban Dél-Amerika és Közép-Amerika között fekszik, ám az utóbbi nem kontinens, csak Észak-Amerika legdélebbi nyúlványának neve. Most térjünk át érdekesebb dolgokra.A kontinenshatárok közül ma messze, de messze a Darién átszelése a legnehezebb. Repülni természetesen lehet, a máshol egyszerű és olcsó szárazföldi átkelés itt viszont gyakorlatilag lehetetlen. Az Alaszkától a Tűzföldig az egész kontinenst (két kontinenst) átszelő, valamint ennek a blognak is nevet adó Panamericana országútból itt hiányzik egy darab, és nem úgy tűnik, hogy valaha is megépülne. Nemcsak azért, mert a mocsaras-dzsungeles terepen eleve nehéz utat építeni, hanem mert a pénzt osztó amerikaiak nem is nagyon érdekeltek abban, hogy megkönnyítsék a kokaincsempészek és az emberkereskedők munkáját, valamint az Észak-Amerikában még ismeretlen száj- és körömfájás terjedését.
Gabriel García Márquez műveiből elképzelni, hogy milyen lehet Kolumbia, súlyos tévedésekhez vezet. Általában sem jó ötlet kizárólag irodalmi alkotásokból tájékozódni egzotikus vidékekről, de Kolumbiának megvan az a balszerencéje, hogy a világ egyetlen egy itteni szerzőt ismer, és ez teljesen félrevezeti a közvéleményt. Mint ahogy a másik közhely is, amely szerint Kolumbia életveszélyes hely, ahol folyamatosan kokainbárók lövik egymást agyon a nyílt utcán. A mágikus realizmus keresztatyjától eleve nem várható el, hogy teljesen valós képet fessen hazájáról, de Márquez esetében tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Kolumbia egy olyan szegletéről írt leginkább, amely ma már nem nagyon létezik abban a formában, ahogy ő megismerte.Az európaiaknál jóval nagyobb dél-amerikai országok mindegyikében teljesen különböző tájegységek és temperamentumok élnek egy zászló alatt, Kolumbia azonban még ezen belül is extrém eset. Az Andok északi nyúlványai, a Csendes-óceán partvidéke, Amazónia, a Karib-partvidék szinte mindenben különböznek egymástól, és akkor még bele sem mentünk olyan nüanszonkba, mint például a kibékíthetetlen ellentét a két legnagyobb város, Medellín és Bogotá közt.
61Prado Guesthouse A városközponthoz közel lévő, viszont az étterem- és szórakozónegyed El Pobladotól kicsit távol eső szálláshely. Nincs vele különösebb gond, de egészen biztos, hogy van ennél jobb is Medellínben.The Wandering Paisa A Carrera 70 szórakozónegyedétől egy köpésre lévő, nem túl nagy hostel. A hálótermekben nevetségesen kevés a hely, másba nem lehet belekötni.Al Rojo Vállalható olasz étterem a Parque Llerasban, ahol az étlapon szerepel a Penne Bolognese napolitana szósszal nevű érdekesség is.
Megnézni a Guyanákat és néhány karib szigetet csodálatos döntés volt, amiért azóta is hálás vagyok magamnak. Venezueláért is hálás voltam, bár ott annyira nem veregettem a saját vállam. Viszont amióta augusztus végén elhagytam Brazíliát, egyvalami hiányzott az életemből: az emberi kapcsolatok. Jó érzés olyan vidékeket bejárni, ahol nincs más turista, vagy legalábbis más hasonszőrű turista, de egy idő után elég unalmas csak olyan helyi erőkkel élni szociális életet, akik nem tudják, hol van Magyarország, viszont cserébe elvárják, hogy kifizessék a sörüket. Kolumbiában már jártam néhány hónapja, de egyrészt most megint útba esett, másrészt elsőre tetszett annyira, hogy érdemes legyen még egyszer felkeresni, harmadrészt pedig mivel tömve van turistával, nem kellett magánytól és unalmas blogírással töltött éjszakáktól tartanom.Kolumbia egésze persze nincs tele turistákkal, hiszen ez az egyetlen ország Dél-Amerikában, amelynek egy része gyakorltailag le van zárva a külföldiek elől, köszönhetően az ott fészkelő gerilláknak, paramilitiráris egységeknek, kokaföldeknek, valamint ezek kombinációinak. Az ország nagyobbik fele viszont tárt karokkal várja a turistákat, akik, ahogy azt a turisták szokták, szinte mind ugyanazokat a helyeket keresik fel. Mivel az ő társaságukat kerestem, most én is a nyomukba eredtem.
Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt, még korábbiak meg emitt.A legkaribabb naplementePanoráma a verandárólAz irtózatos óriáskabócaPickuppal a strandonÉrkezés a kikötőbeVolgai hajóvontatók a hondurasi mocsárban200 lóerős csónakmotorral a dzsungelbenKörpanoráma a világítótorony tetejérőlJamaicai hegyi rally, útépítéssel nehezítveAz egyik legjobb strand Jamaicán
A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb infó. Korábbi fotók itt, még korábbi fotók pedig itt.BelizeGuatemala/2SalvadorHondurasNicaragua/2 - Corn IslandsNicaragua/1Jamaica/2 - Észak és a sziget belsejeJamaica/1 - Kingston és a déli partMexikóGuatemala/1Costa RicaPanamaKolumbia/5 - Karib KolumbiaKolumbia/4 - Belső-KolumbiaKolumbia/3 - Medellín és környékeVenezuela/2 - Salto ÁngelVenezuela/1 - Roraima tepuyGuyanaGrenada
Idegen terepen focit nézni mindig komoly kihívás, és sokszor ütközik egészen váratlan nehézségekbe. És az állítólag futballőrült Dél-Amerikában sem egyszerű ám a helyzet. Nyugodtan elolvashatja ezt az is, akit amúgy nem érdekel ez a csodálatos sport, nem lesz itt szó taktikai formációkról és Xavi agyáról. Annyit érdemes észben tartani olvasás közben, hogy Kolumbia hét, Nyugat-Brazília hat, Kelet-Brazília pesig öt órával van előbb, mint Magyarország.12.06.08, Medellín Lengyelország-Görögország 1:1, Oroszország-Csehország 4:1Tudtam, hogy a nyitómeccsekről le fogok maradni, mert már napokkal korábban eldőlt, hogy pont ekkor tisztességesen turistáskodni fogok. Azért Guatapéban az alapján választottam éttermet ebédelésre, hogy hol van tévé. Így pont sikerült elkapni, ahogy kiállítják Sczesznyt, aztán a görögök kihagyják a tizenegyesüket. A délutáni meccsről teljesen lemaradtam, úgyhogy csak este a Youtube-ról értesültem, hogy bezzeg azon lett volna mit nézni.12.06.09 Leticia Dánia-Hollandia 1:0, Németország-Portugália 1:0Az volt a tervem, hogy meccsnézés közben majd pakolászok, de persze inkább megnéztem rendesen a dán-hollandot, és csak a szünetben foglalkoztam bármi egyébbel. Azt hittem, a reptérre indulás előtt bele tudok nézni a német-portugál elejébe is, de kiderült, hogy semmilyen fogható csatorna nem adja. Így maradt az internet, aztán a majdnem egy órás taxiút után a medellíni reptér wifije. Közben követtem az argentin-brazil 4:3-at is, Messi mesterhármasával. Egy perccel a lefújás után vettem észre a reptéri sportpub hirdetését, lehet, hogy ott mindkét meccset nézhettem volna.
A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb info. Korábbi fotók itt találhatók.Brazília/6 - Az Amazonas deltájaBrazília/5 - NordesteBrazília/4 - Rio de Janeiro és környékeBrazília/3 - Minas GeraisBrazília/2 - BrasíliaBrazília/1 - A hajóút ManausigKolumbia/2 - Cartagena és a Karib partvidék
Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt.Utcai felvonulás marajói iskolásokkal.A halas szekció mindenféle amazóniai szörnyekkel a Ver-O-Peso piacon.Száguldozás buggyval és az elkerülhetetlen brazil slágerrel.Kollektív naplemente-nézés Brazília szinte egyetlen, nyugati fekvésű tengerpartján, egy homokdűne tetején.Az Encontro das Águas Manaus előtt, ahol találkozik a Solimões sárga és a Rio Negro fekete vize.Hajótörés az orrunk előtt.
Két igazán praktikus tanácsot találtam az interneten a Tabatinga és Manaus közötti hajóúttal kapcsolatban. Egyrészt hogy nagy hiba a hajón olyan nővel összejönni, akire a vőlegénye vár Manausban, másrészt pedig hogy nagyon vigyázzak az értékeimre. Megesküdtem, hogy mindkét figyelmeztetéshez tartani fogom magam, és tulajdonképpen végül sikerült is ezt teljesíteni. Közben azért volt néhány kanyar, hiszen mégiscsak az Amazonasról van szó.Ideje volt már eljutni ezen az úton Brazíliába is, ám sajnos a leggyorsabb megoldást el kellett vetnem, amint megláttam a Kolumbia és Brazília közötti nemzetközi repülőjáratok árát. Teljesen viszont mégsem zárhattam ki a repülést, mivel a Kolumbia délkeleti sarkában, a brazil-perui hármas határon található Leticia csak így közelíthető meg. Út sincs nagyon, és a környéken egyébként is túl sok a gerilla a biztonságos utazáshoz.
Van néhány város a világon, amelynek már a nevétől is a rettegéssel vegyülő kiváncsiság nyilal az igényes turista gerincébe. Bejrút, Szarajevó, Érd és Groznij mind olyan helyek, amelyek felkeresésétől a jóérzésű édesanyák óva intik gyermekeiket. E díszes társaságban is kiemelt helyet foglal el Medellín. A közelmúltban valóban voltak időszakok, amikor Kolumbia második legnagyobb városát túlzás nélkül lehetett földi pokolnak nevezni, ma viszont – akárcsak a felsorolt települések egy részében – már egészen más a helyzet.Hogy Medellín alapvetően más, mint az eddig felkeresett latin-amerikai nagyvárosok, már a repülő leszállása előtt látszott. Hatalmas, medencével felszerelt paloták sorakoztak egymás mellett, és nyoma sem volt a dél-amerikai repülőterek környékére jellemző lepukkantságnak. Medellín nemzetközi reptere jó messze van magától a várostól, ám a közel egyórás buszúton sem sikerült nyomornak vagy rendezetlenségnek még a szagával sem találkozni. Egyértelműen ez tűnt a kontinens általam látott leggazdagabb darabjának, és bár később persze kiderült, hogy Medellínben is van szegénység. a város általános jómódja szinte mindenhol szembetűnő volt.
Ha a Karib-tenger isten kalapja, akkor a közmegegyezés szerint Cartagena a bokréta rajta. Ha azonban Kolumbia az isten kalapja, és az ország karib partvidéke a bokréta, ahogy azt a kolumbiaiak gondolják, akkor Cartagenát már a helyiek sem tudnák hová fokozni. Pedig ez egy olyan ország, ahol a spanyolt úgy beszélik, hogy a "most" (ahora) kifejezést nemcsak simán mostocskának (ahorita) becézik, mint a fél kontinensen, hanem egyenesen mostocskácskának (ahoricita). Remélem még mindenki tud követni.Cartagena teljes, ma már senki által nem használt neve Cartagena de Indias, amire azért volt szükség, hogy meg lehessen különböztetni a névadó, spanyol településtől. Amit viszont Karthágóról, minden kereskedővárosok ősanyjáról neveztek el, ami szerencsés egybeesés, hiszen a kolumbiai Cartagenát is a vállalkozó szellem tette naggyá.Ennek a Cartagenának a hírneve abból fakad, hogy évszázadokon át ez volt a világ egyik legszebb szegletének de facto fővárosa. A spanyol gyarmatbirodalomban összelopkodott (na jó, később inkább megtermelt) javak a Karib-tenger kikötőiből indultak Európa felé, és ezek a kikötők közt nem nagyon volt jelentősebb a ma Északnyugat-Kolumbiában található városnál. Cartagenában hegyekben állt a pénz, nem véletlenül támadta meg a kor minden valamire való kalóza, Sir Francis Drake-ig bezárólag. Cartagena nagy szerencséjére porig rombolni senkinek nem sikerült a várost – pedig erre is voltak bőven jelentkezők – így ma már özönlhetnek a turisták.
Szórakoztató volt megismerni a Karib-tenger kolumbiai részének legfurább szegletét, viszont bűn lett volna kihagyni a képeslapoknak jobban megfelelő partszakaszokat. Éveken át hitegettem magam azzal, hogy erkölcsileg és intellektuálisan magasan felette állok olyan alantas szórakozásoknak, mint a tengerparton heverészés, mára viszont kénytelen voltam beismerni, hogy ugyan már. Bárhol, bármennyi ideig tudok henyélni, és ha a környéken van pálmafa, hullám és homok, még bűntudatom sincs.Hogy minél jobban megismerjem a Karibot, mindkét közhelyet, a Népszerű Üdülőhelyet és a Paradicsomi Búvóhelyet is meglátogattam. Mindkettőből elég komoly a kínálat Kolumbiában, az előbbi kategóriában mégis könnyebb volt választani, mivel a Tayrona Nemzeti Park magasan kiemelkedik a mezőnyből. Minden kolumbiai minden útjába kerülő külföldit megkérdez arról, hogy járt-e már ott, ha esetleg nem, akkor melegen ajánlja, és minden útikönyv hosszasan zengi ennek a partszakasznak a dicsőségét. Igyekeztem előzetesen nem túlságosan belelkesedni, mert mindig az ilyen helyeken lehet a legnagyobbat csalódni.
Ha van a világnak tengere, amelynek már a nevétől is pálmafák közé kötve lengedező függőágyban érzi magát az ember, kókuszdióban felszolgált koktélok és az ezeket szervírozó nők társaságában, az mindenképpen a Karib-. A Quito-Bogotá buszmaraton után pedig már csak egy rövid repülőútra volt szükség ahhoz, hogy végre ott álljak Dél-Amerika harmadik tengerének partján. Valamint egy rövidebb és egy hosszabb autóútra, négy és fél órára egy kisteherautó platóján, és még ezek után sem látszott semmi a vízből, mert már tök sötét volt.Másnap reggel viszont világos volt, hogy a Karib partvidéknek pont ez a darabja semmiben sem felel meg a világnak erről a feléről szóló sztereotípiáknak. Amit persze előre tudtam, hiszen eleve ezért jöttem ide, de még így is meglepő volt, hogy a La Guajira félsziget mennyire furcsa és különleges szeglete a kontinensnek. A Kolumbia jobb felső sarkában található kinövés Dél-Amerika legészakibb pontja, ami kicsit úgy hangzik, mint a világ legmagasabb törpéje, ám talán éppen ezért olyan izgalmas hely.
Másfél ecuadori hónap után viszonylag gyorsan kellett eljutnom a dzsungelből Kolumbia fővárosába. A földön-vízen-levegőben vezető utat külön kényelmetlenné tette, hogy még nem nagyon olvastam olyan ijesztő dolgokat tömegközlekedésről, mint amik Dél-Kolumbiáról keringenek. A legrémisztőbb sztori arról szólt, hogy a kisbuszt fényes nappal megállító banditák bent a járműben kezdtek el lövöldözni. Gondolkodtam a repülésen is, de elég volt egy pillantást vetni a Quito-Bogotá jegyárakra ahhoz, hogy ezt gyorsan el is vessem. Négy és fél nap alatt küzdöttem le a távot, de ha nem kell Quitóban vásárolnom, lehetett volna gyorsabban is. Ez itt az út közben írt naplóm. 248. nap, 12.05.14, Blue House, Quito Megint nem mentünk hajnalban motorcsónakázni. Amikor ötkor felébredtem a vekkerre, nem esett az eső, de gondoltam megvárom, van-e mozgás a többi kunyhóban, és azzal a mozdulattal ki is nyomtam a mobilt. Aztán fél óra múlva arra ébredtem, hogy ha nem is szakad, de esik, úgyhogy aludtam tovább nyolcig. Megreggeliztem, lezuhanyoztam, összepakoltam, elbúcsúztam az argentinoktól és a németektől, majd elindultam a csónakkal Jaiméval, és jött velünk a szakács Raúl is, aki kapott pár szabadnapot Lago Agrióban. Még mielőtt kikanyarodtunk az Aguaricóra, mellénk jött egy másik csónak, amelyből átszállt egy indián asszony két gyerekkel, akik közül a kisebbet vitte orvoshoz. Miközben megálltunk pár percre Jaime házánál, Raúl felvilágosította a nőt, hogy "ilyen" bajokkal jobb sámánhoz vinni a gyereket, mint orvoshoz, mert az sokszor csak megöli. És hogy mindenképpen tegyen egy piros karkötőt a gyerekre, mert az tuti meggyógyítja. Nagyon reméltem, hogy nem fog esni, de persze kétszer is rákezdett. Szerencsére nem annyira brutálisan, mint tegnap, és most kértem is előre egy nagy műanyag ponchót még a szálláson, úgyhogy kuksolhattam az alatt.
A "mennyibe kerül ez?" után egyértelműen ez volt a kérdés, amit a legtöbbször hallottam ismerősöktől, akik megtudták, hogy egyedül utazok Latin-Amerikába. A válaszom természetesen mindig egy rövid és nagyképű "nem" volt, a teljes igazság azonban egy fokkal azért bonyolultabb, úgyhogy fussunk neki.Egyedül utazni valahol az isten háta mögött az egyik legizgalmasabb dolog, ami kényelmes, európai létből elérhető. Nagyon-nagyon kis tapasztalatom van az egyedül utazásban, de az alapján egészen biztos vagyok benne, hogy az élmény intenzitása, a támasz hiánya, a mindennapi küzdelmek és örömök egyvelege fantasztikusan szórakoztató és izgalmas lesz. Amikor társsal utaztam, maga az utazás néhány hónap után gyakorlatilag életformává, nem nyaralássá vált. Ez most még sokkal inkább így lesz, és pont ez a legjobb az egészben.Persze vannak kényelmetlenségek is. A leggyakrabban felhozott példa, hogy ha az ember társsal utazik, akkor rá tudja bízni a hátizsákját a pályaudvaron, míg ő viháncoló beleivel küszködik egy elmondhatatlanul mocskos klotyóban. Most majd egyensúlyozhatom közben a hátizsákot is. Az egyetlen dolog, ami igazán zavar, hogy én nem szeretek egyedül vacsorázni. A reggelit és az ebédet simán megoldom, de nem tudom elképzelni, hogy elmenjek egy jó Buenos Aires-i étterembe, és egyedül kirendeljek egy irtózatos méretű steaket. Muszáj lesz vacsoratársakat keresni.