2013. február 4.
Az hagyján, hogy Jamaicára nehéz volt eljutni. Minden jel arra mutatott, hogy az igazi megpróbáltatások majd a szigeten kezdődnek. Voltak ezen az úton országok, mint például Kolumbia, amelyekről előzetesen csak jókat hallotam, Jamaicáról viszont mindenki, aki már járt itt, sok rosszat mondott. Nem csak rosszat, de bőven eleget ahhoz, hogy ha nem is félelmet, de legalább egy jó adag kételyt elültessen bennem. Kolumbiával kapcsolatban a szuperlatívuszok teljesen reálisnak bizonyultak, így nem volt okom feltételezni, hogy a kollektív turistatudat pont Jamaica esetében téved.A Jamaicával kapcsolatos panaszok jelentős része nőktól származott, akiknek a vakációját szinte élvezhetetlenné tette a világ egyik legagresszívabb férfipopulációja. Nagyjából biztos voltam abban, hogy az ilyen jellegű molesztálást én megúszom, viszont a főváros Kingstonról is sok rosszat hallottam, ahol én első öt jamaicai éjszakámat töltöttem. A hosszas kingstoni táborozásra azért volt szükség, mert minden figyelmeztetés ellenére engem igenis érdekelt egy ilyen nagyváros, valamint mert itt kellett bevárnom azt a két magyar barátomat, akik Jamaicában két hétre útitársként csatlakoztak.
2012. december 18.
Azt hiszem törvényszerű, hogy aki sokat utazik, szeresse az olyan városokat, amelyeknek szintén ezerfelé áll a feje. Nincs semmi baj az erősen lokális karakterű településekkel, de a szinte gyökértelen, kozmopolita helyeknek van egy olyan bája, amit nagyon tud értékelni az, aki maga is tartozik ide, oda, meg amoda. A világ egyik legjelentősebb átjáróháza, Panama City így nálam eleve nyerő helyzetből indult.Panama City kozmopolitizmusa már akkor látszott, amikor életem legdurvább trópusi esőjében megérkeztem a városba. Úgy szakadt, hogy amikor kiszálltam a kocsiból, nem is esőként éreztem a fejemen, hanem egy olyan erős zuhanyként, amilyennel Latin-Amerika olcsóbb szálláshelyein is ritkán találkozni. Viszont a vízfüggöny mögött is látszott, hogy Panama Citynek olyanja van, amit már nagyon rég nem láttam, és amire a felhőkarcolók által alig érintett magyar nyelvben nincs is szó: skyline-ja.
2012. június 30.
Volt egyszer egy cseh cigánylegény, aki hatalmasat álmodott: ő akart lenni az ország királya. Amikor számtalan megpróbáltatás után végül megkoronázták, úgy döntött, még ennél is nagyobb fába vágja fejszéjét. Összehívta birodalma legjobb, messze földön híres mesterembereit, és megparancsolta nekik, hogy építsenek új fővárost a királyságnak. Pénz nem számít, tette hozzá gyorsan, nehogy a művészi szellem szárnyalását megzavarhassák olyan undok szavak, mint például "költségvetés". Három és fél év alatt el is készült a nagy mű, és amikor a világ végre megtekinthette, mindenki csak annyit tudott mondani: baszki, ilyet még tényleg nem láttunk. A közmegegyezés azóta sem változott.Brasília, amit magyarul, felesleges karakterszaporítással Brazíliavárosnak is lehet hívni, különleges hely, de nem teljesen páratlan a világban. Ott van például az indiai Chandigarh, amit Brasília építőinek mestere, a francia Le Corbusier tervezett. És ha úgy vesszük, Latin-Amerika tele van a Brasíliához hasonló történelmű, a semmiből emelt, teljesen tájidegen városokkal. Tulajdonképpen az összes, spanyolok és portugálok által épített várost ide lehet sorolni, Arequipától Cartagenáig. Azok viszont egy Európában már létező modellt követtek, szemben Brasíliával, ahol a politikai cél szintén a hódítás volt, az építészeti viszont valami egészen új létrehozása.
2012. június 18.
Van néhány város a világon, amelynek már a nevétől is a rettegéssel vegyülő kiváncsiság nyilal az igényes turista gerincébe. Bejrút, Szarajevó, Érd és Groznij mind olyan helyek, amelyek felkeresésétől a jóérzésű édesanyák óva intik gyermekeiket. E díszes társaságban is kiemelt helyet foglal el Medellín. A közelmúltban valóban voltak időszakok, amikor Kolumbia második legnagyobb városát túlzás nélkül lehetett földi pokolnak nevezni, ma viszont – akárcsak a felsorolt települések egy részében – már egészen más a helyzet.Hogy Medellín alapvetően más, mint az eddig felkeresett latin-amerikai nagyvárosok, már a repülő leszállása előtt látszott. Hatalmas, medencével felszerelt paloták sorakoztak egymás mellett, és nyoma sem volt a dél-amerikai repülőterek környékére jellemző lepukkantságnak. Medellín nemzetközi reptere jó messze van magától a várostól, ám a közel egyórás buszúton sem sikerült nyomornak vagy rendezetlenségnek még a szagával sem találkozni. Egyértelműen ez tűnt a kontinens általam látott leggazdagabb darabjának, és bár később persze kiderült, hogy Medellínben is van szegénység. a város általános jómódja szinte mindenhol szembetűnő volt.
2012. február 26.
La Paz után valószínűleg a világ legtöbb nagyvárosa kellemes élményt jelentett volna. Arequipa, Peru második legnépesebb települése, viszont önmagában is nagyon rendben volt. A hatalmas Santiagóhoz és Buenos Aireshez nyilván nem fair hasonlítani, mert azok sokmilliós, kozmopolita metropoliszok, de ezeket leszámítva egyértelműen Arequipa volt az eddigi kedvenc városom Dél-Amerikában. Az ideális, nyolcszázezres latin-amerikai város.Van egy olyan érzésem, hogy sokakban tévképzetek élnek a latin-amerikai nagyvárosokkal kapcsolatban, úgyhogy az ideális modell Arequipán keresztül nézzük meg, mi valójában a helyzet. A gyarmatosító spanyolok által itt alapított városok nem kaotikus zsibvásárok, ahol pucér kisgyerekek fociznak az utca közepén, hanem – legalábbis a belvárosban –, a tudatos várostervezés legszebb példái.
2012. február 15.
Egy szórakozóhely, ahol a hangos zene és az alkohol mellé kokaint is lehet rendelni a pincértől, így leírva a világ legveszélyesebb és leginkább törvényen kívüli pontjának tűnhet. Annak ellenére is, hogy a világnak ma már elég kevés pontja van, ahol aki akar, ne vehetne meg viszonylag egyszerűen és veszélytelenül bármilyen tudatmódosító szert. Bár az üzleti modell Bolíviában sem legális, mégis az ország fővárosában, La Pazban működik a Ruta 36, a világ egyetlen kokainbárja.----Az egzotikus tájak felkeresése és a tudatmódosítás mindig párhuzamos hobbik voltak. A Szent Grált, a mindenféle afrodiziákumokat vagy a Bölcsek Kövét kereső kalandorok is ugyanazt akarták: valami egzotikus szertől teljesen más tudatállapotba kerülni. Amióta pedig az ötvenes-hatvanas években nyugati fiatalok tömege kezdett el egzotikus tájakat felfedezni, az idegen szerek kipróbálása fontos részévé vált a világ megismerésének.Az amerikai beatgeneráció nem véletlenül kedvelte annyira a marihuánamezőiről ismert Marokkót, a hatvanas években kitaposott, nagyjából London és Sydney között húzódó hippiösvény pedig Ázsia összes jelentős drogbázisát érintette. Az afgán heroin, a nepáli hasis vagy az Arany Háromszög minden kincsének kipróbálása ugyanolyan fontos megálló volt, mint a Taj Mahal és Angkor Wat.
2011. november 3.
A világ legkevésbé latin-amerikai dolga úgy néz ki, hogy a santiagói Grey szövegírójának duplexében ülök, ami természetesen egy portaszolgálattal és minden egyébbel ellátott, hatalmas lakóházban van. A nappaliban három chilei imbolyog, a széttetovált szövegíró, egy még több tetoválást és fültágítót viselő fotós, valamint egy elképesztően homoszexuális orvos. A lakásban egy fixi biciklin, egy Macbookon, marihuánán, egy vintage stúdiólámpán, néhány poszteren és bakeliten (korai 7 Seconds, ironikus helyi borzalmak) kívül szinte semmi nincs. Később lemegyünk a menő szórakozónegyed legmenőbb szórakozóhelyére, ami pechünkre zárva van a négynapos ünnepen, úgyhogy megiszunk pár sört, aztán nem látjuk egymást soha többé.Santiago de Chilére többek közt azért is fogok emlékezni életem végéig, mert itt alkottam meg a Big Mac Indexnél is értelmetlenebb Tetoválás-indexet. A közgazdaságtudomány jelenlegi állása szerint nincs jobb eszköz egyes országok gazdasági kilátásainak feltérképezésére, mint a Tetoválás-index, amely szerint minél több, minél egyértelműbb helyen viselt tetoválást tudnak felmutatni egy ország vagy város fiataljai, annál rózsásabb jövőre számíthat az adott hely. A tetoválás, akárcsak közeli rokonai, a fültágítók és egyéb, nagyon nehezen eltüntethető testmódosítások, szemben a közhiedelemmel, nem a lázadás jelképei. Azt jelzik csupán, hogy viselőjük egészen biztos abban, hogy soha az életben nem kell majd különösebben komoly munkát végeznie ahhoz, hogy évente meg tudja venni az éppen divatos napszemüveget, kétévente pedig az aktuális Apple-újítást. Nem tudom, mikor láttam utoljára annyi tetoválást – inkluzíve nyak- és kézfej-tetoválást –, valamint fültágítót, mint 2011 októberében Santiago de Chilében.
2011. szeptember 19.
A hosszú távú utazás olyan, hogy a vége felé az ember még pénzért sem hajlandó elmozdulni, ha talál egy kellemes helyet. Az elején viszont, bármilyen csodálatos éppen minden, képtelen szabadulni a kényszertől, hogy folyamatosan mozgásban kell lennie, nehogy valahol, valamiről lemaradjon. Így az olyan helyekre, mint például Uruguay, csak napok jutnak. Pedig Uruguay tényleg csodálatos hely, ennek kiderítésére ez a néhány nap is elég volt. Uruguayban annyira nincs semmilyen kihagyhatatlan világszám, hogy még a hajóval két órára, repülővel harminc percre található Buenos Airesben nyaralók közül is kevesen jutnak el ide. Olyan ember pedig tényleg nagyon kevés létezhet, aki kifejezetten ebbe az országba szervezte le a vakációt. Én átkeltem a Río de la Platán, egyrészt mert ráérek, másrészt mert volt egy meghívásom Montevideóba, harmadrész mert érdekelt, milyen egy ország, ahova nem megy szinte senki, negyedrészt pedig mert átkelni a Río de la Platán egyszerűen csak jól hangzik.
2011. szeptember 15.
Mit lehet megtudni egy 12 milliós nagyvárosról öt nap alatt? Az ég világon semmit. Ítéletet mondani róla pedig még nehezebb, mégiscsak egy Magyarországnál népesebb és változatosabb helyről van szó. Buenos Aires viszont Budapestről érkezve egészen speciális eset. Ez minden bizonnyal a világ egyetlen metropolisza, amely ugyanakkor, ugyanazok a Nyugat-Európából importált eszmék és művészeti irányzatok mentén alakult ki, mint Budapest, és azóta is hasonlóan alakult a fejlődése – nevezetesen sehogy. És így valamennyit igenis meg lehet belőle érteni.A tízmillió feletti nagyvárosok alapvetően két típusra oszthatók. Vannak az emberi fejlődés csúcsát jelentő, mindenben élen járó futurisztikus gigapoliszok Sanghajtól New Yorkig, és van a másik véglet, az urbanizált földi pokol, ahogy Lagostól Kalkuttáig megvalósul. Vannak olyan nagyvárosok is, mint például a joggal Dél-Amerika fővárosának tartott Sao Paulo, ahol akár egyetlen háztömbön belül ott van mind a két véglet. A felhőkarcoló a a gazdasági elitnek, a globálisan is meghatározó progresszív kultúra, és az utcán kolduló-élő-haldokló szerencsétlenek. Buenos Aires viszont egészen más.
2011. szeptember 12.
Biztos van, aki szerint fura egy utazós blogot focimeccsel kezdeni, de ennek az utazós blognak a tárgya Dél-Amerika, és itt minden a focival kezdődik. Buenos Airesben pedig végképp. Nyilván lehetett volna tangóestre is menni, de aki irtózik a társastánctól, esetleg anakronisztikus és kicsit nevetséges dolognak tartja azt, az maradjon csak a meccsnél. Nem számít, hogy az argentin foci klub- és válogatott szinten egyaránt elképesztő mélységekben van, hogy a történelem során először ebben a szezonban nem lesz Buenos Aires-i derbi, mert a River Plate képes volt kiesni az első osztályból, a szenvedély változatlan, legfeljebb a színvonalba lehet belekötni. Hiába van az argentin fővárosnak több tucatnyi csapata, a River kiesésének köszönhetően egyértelmű, hogy aki itt meccsre akar menni, az a Boca Juniorst nézi meg. A Boca Argentína kedvenc csapata, bonyolult és megalapozatlan számítások szerint nincs a világon még egy klub, aminek egy adott ország több mint 40 százaléka drukkolna. A milliomos Riverrel szemben a Boca a népé, a stadion az álromantikusan lepukkant egykori kikötőben van, és itt játszott Maradona.