saint_vincent_és_a_grenadine-szigetek

2013. február 20.

Érdekes adatok a Karib-térségről

- Szemben a tradíciókkal, ezúttal nem egyetlen ország érdekes adatairól lesz szó. Ahhoz a Karib-tenger szigetországai túl kicsik. Én megfigyeléseimet öt ilyen országban, Jamaicában, Saint Lucián, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken, a Dominikai Közösségben és Grenadában végeztem. Kisebb részben pedig Guyanában, amely földrajzilag kevésbé, kulturálisan viszont szinte teljesen karibi. Ugyanez a helyzet Suriname-ban és nagyjából Francia-Guyanában is, de azok a történelmükből kifolyóan másképp karibok, mint az említett hat ország, amelyeket alapvetően az angol gyarmatosítás és az afrikai rabszolga-örökség határozott meg. Belize-t is karibinak szokás nevezni, és valamennyi közép-amerikai ország, sőt, Kolumbia és Venezuela tengerpartja is mutat karibi hatásokat, de ezektől most tekintsünk el.- A Karib-térségben Krisztus születése mellett a másik fontos dátum az időszámítás meghatározására a pusztítóbb hurrikánok érkezése. Mindenki tudja, mikor csapott le Mitch, Stan és a többi szörny, hányan haltak meg és mit pusztított el. Ugyanakkor az általában június és november közti hurrikánszezonban néha nincs is komolyabb vihar, én 2012 szeptemberében három hét alatt szelet is alig láttam, nemhogy esőt.

2012. október 29.

Fotók 3.

A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb infó. Korábbi fotók itt, még korábbi fotók pedig itt.BelizeGuatemala/2SalvadorHondurasNicaragua/2 - Corn IslandsNicaragua/1Jamaica/2 - Észak és a sziget belsejeJamaica/1 - Kingston és a déli partMexikóGuatemala/1Costa RicaPanamaKolumbia/5 - Karib KolumbiaKolumbia/4 - Belső-KolumbiaKolumbia/3 - Medellín és környékeVenezuela/2 - Salto ÁngelVenezuela/1 - Roraima tepuyGuyanaGrenada

2012. október 11.

BÉDEKKER: Saint Vincent és a Grenadine-szigetek

Bay View Hotel Sajnos nem itt aludtam, de megbízható forrásom (a tulaj) szerint itt csak 15 dollár egy ágy, úgyhogy ez a jó kingstowni választás.Rich View Hotel 60 dollárnak megfelelő szállás egy kingstowni domb tetején, de hát ki akar 60 dollárt fizetni szállásért Kingstownban?

2012. október 3.

Cégérek Union Islanden

Union Island a (Saint Vincent és a) Grenadine-szigetek legdélebbi tagja, körülbelül 3000 lakossal. Két település van itt, Ashton, ahol többen laknak, és Clifton, a főváros, ahol a miniatűr reptér, a jachtkikötő és a legtöbb szolgáltatás található. A helyieknek alapvetően három bevételi forrása van. Először is temészetesen a halászat, ami nemcsak a hálós verzióban űznek, hanem fogdosnak rákokat is, valamint lambit, egy tengeri csigaszerűséget, ami nagyjából pörköltként elkészítve a Karib-szigetek legfinomabb étele. Másodszor is a mezőgazdaság, aminek fontos részét képezi az állat-, elsősorban kecsketartás, valamint a marihuánatermesztés. St. Vincenten senki sem mulasztja el megjegyezni, hogy az ő füvük a legjobb, és hogy ezt még Jamaikán is elismerik. Harmadrészt pedig a turizmus, ami a sziget előtt himbálózó kis vitorlásokon érkezik, valamint az időnként ide beparkoló hatalmas óceánjárókon.Én Cliftonban laktam, így volt alkalmam számtalanszor végiggyalogolni a rövid főutcán a kikötőtől a templomig, ahol minden fontos intézmény megtalálható a piactól a mobilcég irodájáig. A legtöbb üzlet kis vegyesbolt, de elég sok étterem és kocsma is van, amelyek egy része a turistáknak szól, de bőven van csak sört, rumot és grillcsirkét áruló, kellően karib vendéglátóhely is. A többnyire kézműves eszközökkel készült cégérek sokat elmondanak Union Islandről és úgy általában is ezekről a kis karibi szigetekről, így hát lefényképeztem néhányat.Clifton kis hely, egy üzlet nem nagyon engedheti meg magának, hogy egyetlen bizniszre szakosodjon. Ezen a cégéren nagyon tetszenek a sirályok, valamint az alján a homokos strand.

2012. október 2.

Karib kiruccanás III: Saint Vincent és a Grenadine-szigetek

A világ legegzotikusabb nevű országa egyértelműen Saint Vincent és a Grenadine-szigetek. Vanuatu és Tuvalu dallamosabbak, de 32 betűvel egyszerűen nem versenyezhetnek. Ahogy a név precízen leírja, az ország két részből áll, St. Vincentből és a tőle dél felé húzódó szigetcsoportból, a Grenadine-okból. Az utóbbiakból nagyjából harminc nagyobbacska és számtalan kisebb darab van, de a lakosság túlnyomó többsége St. Vincenten él, a szigeten, amely egymagában is többször akkora, mint az összes Grenadine együttvéve.Karib napjaim során St. Vincent volt az első hely, ahol sehogy sem tudtam kicselezni a gazdag nyugati turistákra belőtt árakat. Ha az ember a légitársaság késéseinek köszönhetően este tizenegyre verekedi át magát a reptéri útlevél-ellenőrzésen, már nem nagyon tud cselezgetni. A fővárosban, Kingstownban elvileg léteznie kellett egy olcsó szálláshelynek, de az kívülről nem úgy nézett ki, mint ahol az utóbbi években járt bárki, így kénytelen voltam több mint egy év legdrágább szobáját kivenni aznap éjszakára. Amikor másnap a kikötőbe lefuvarozó taxis megemlítette, hogy ő pont negyede annyiért ad ki szobákat, különös fájdalmat éreztem vesémben.

2011. augusztus 16.