2013. március 26.
Európaiként Latin-Amerikában a legegzotikusabb, legérthetetlenebb, legijesztőbb dolog az erőszak. Itt élnek a világ talán legkedvesebb emberei, ugyanakkor a világ legveszélyesebb városai közül a legtöbb itt van – egy olyan biztonságos helyről érkezve, mint Budapest, ez az ellentmondás elég nehezen dolgozható fel. A kontinens jelenét és közelmúltját annyira meghatározza a bűnözés, a háború, a fegyverek és a gyilkosságok, amire máshol a világon nem nagyon van példa. Ebből a szempontból az apró Salvador egészen különleges hely, az El Mozote nevű kis falu pedig az egész borzalom emblematikus helyszíne.A mindent átható erőszak megértéséhez nem árt egy kicsit tisztában lenni Latin-Amerika történelmével. Akit ez jobban érdekel, nyugodtan álljon neki a könyvtárnyi szakirodalomnak, mivel azonban itt elsősorban Közép-Amerikáról lesz szó, maradjunk a földszoros közelmúltjának elnagyolt áttekintésénél. Dél-Amerika jelentős részén is hasonlóan alakult az elmúlt két évszázad, ám mivel ott az országok nagyobbak, erősebbek és kevésbé voltak kiszolgáltatottak az aktuális nagyhatalmak érdekeinek, valamivel nagyobb is volt a mozgásterük. Közép-Amerika viszont leginkább csak hányódott ide-oda a globális érdekek közt.
2012. december 26.
A térképen Panama City után nem Guatemala következik, én egy két és fél órás repülőúttal most mégis átugrottam Közép-Amerika nagy részét. Ne aggódjanak a Nicaragua- és Costa Rica-rajongók, hamarosan ezek az országok is sorra kerülnek. Csak arról van szó, hogy nekem mindegy, hol vagyok, az ünnepeket velem töltő magyar látogatómat viszont a kontinensnek ez a darabja érdekelte. A választásába egyébként sem nagyon lehetett belekötni, mivel Észak-Guatemala és Dél-Mexikó minden bizonnyal Közép-Amerika legérdekesebb, kulturális, történelmi és természeti kincsekben egyaránt leggazdagabb része.Hiába követték egymást a civilizációk Dél-Amerikában, a legtöbb laikus ma csak az inkákról hallott. Bár nem ők voltak a legérdekesebb birodalom arrafelé, mivel a spanyolok megérkezésekor ők voltak a janik az Andok vonzáskörzetében, azóta is ők a legismertebbek. Közép-Amerikában viszont hiába voltak éppen az aztékok a csúcson Hernán Cortés idejében, nem csak az ő nevük maradt fent, hanem a birodalmuktól délkeletre élő majáké is. Akik egyszerűen túl fontosak voltak ahhoz, hogy a nevük feledésbe merüljön.
2012. július 5.
Mindenkinek a fejében él valamiféle kép arról, hogy milyen lehet Brazília. Ennek a képnek nem szokott része lenni semmiféle 18. századi bányászváros, az éjszakai didergés, a világ egyik legnehezebb konyhája, valamint a világ múzeumainak jövője. Minas Gerais állam sehogy sem illik a pálmafás, egzotikus közhelybe, és éppen ezért kiváló példája annak, hogy valójában ez az egész ország mennyire messze van már attól, amit sokan makacsul képzelnek róla.Minas Gerais esetében eleve vigyázni kell a kevéssé brazilság vádjával, mivel a modern Brazília itt született meg. A névadó bányák XVII. századi feltárása új lendületet adott a szervezetlen rablásba éppen belefáradó portugál gyarmatosító kedvnek, egyben viszont megalapozta a brazil nemzet születését. Az egyre jómódúbb helyi polgárságnak gyorsan elege lett a magas adókból és a külső irányításból, így egy idő után elgondolkodtak a gyarmati lánc letépésén. A francia forradalom hatására a Minas Gerais-i értelmiség is szervezkedni kezdett, és bár forradalmi tervüket a portugálok hamar lefülelték, az 1956-os magyar felkelés hatásához hasonlóan innentől kezdve a gyarmatosítók visszavettek egy kicsit az elnyomásból, a független Brazília szellemét pedig többé nem lehetett visszazárni a nádpálinkás palackba.
2012. április 2.
Amióta január elején elhagytam Santiago de Chilét, ugyanazt látom a tengerparton: az Andok és a Csendes-óceán közti keskeny, sivatagos sávot. Voltak érdekesebb szakaszok, mint Chile északi része vagy a Nazca-vonalak, de a kopár semmit azért meg lehet unni. Pláne, ha tele van eldobált, soha le nem bomló nejlonzacskókkal és sörösdobozokkal. Peru északi partvidéke, az utolsó szakasz a trópus előtt, szerencsére az egész, több ezer kilométer hosszú sivatag legérdekesebb darabja.A sivatagba elég kirándulni, aludni és enni jobb helyeken is lehet. Én először Trujillóban, Peru Arequipa mellett legszebb és leghangulatosabb városában álltam meg. Arequipa fent az Andokban szürke és szigorú, tele templomokkal, kolostorokkal és szürke esővel. Trujillo ennek pont az ellentettje. Itt is úgy áll a belváros, ahogy annak idején a gyarmatosító spanyolok felépítették, a klíma viszont a jelek szerint még a legvéreskezűbb inkvizítorra is pozitívan hatott.
2012. március 27.
"Azért ezek itt elég hülyék voltak" - Vezetőm Sinesio, miután másfél óra sárdagasztás után felértünk a Chachapoyas-kultúra egyik, 3600 méteren található településének maradványaihoz.A történelem egyik nagy rejtélye, hogy miért választottak komplett népek otthonként ilyesmire teljesen alkalmatlan vidékeket. Miért nem jutott eszükbe az eszkimóknak, hogy egy kicsit délebbre kevésbé fáznának? A tuaregeknek, hogy máshol több a víz és kevesebb a homok? A magyaroknak, hogy csak minimálisan arrébb kellene hont foglalni, és mindjárt mienk lehetne a dalmát tengerpart? Ne jöjjön nekem senki azzal, hogy mert az ember képes mindent megszokni, és egyébként is meg kellett volna küzdeni a szerencsésebb tájakon élő népekkel. Nem érte volna meg eszkimóként legalább egyszer nekifutni egy háborúnak, csak ne kelljen azon a télen is a sötétben fagyoskodva fókazsírt szopogatni? Amivel el is jutottunk a chachapoyas kultúráig. Elöljáróban csak annyit, hogy ennek a bekezdésnek majdnem a "Sár" címet adtam.Észak-Peruban találkozik Dél-Amerika két legmeghatározóbb tájegysége, Amazónia zöldje és az Andok hegylánca. Ezt a találkozást pedig nem úgy kell elképzelni, hogy van egy határvonal, amitől jobbra őserdő, balra pedig magas bércek vannak. Létezik ugyanis egy átmeneti zóna, amely természetesen nem a jó, hanem a gyilkos tulajdonságait egyesíti a két ökoszisztémának. Így nem kellemes melegben lehet sétálni a havas csúcsokon, hanem négykézláb csúszni-mászni egy vádliig érő sárral borított, hatvan fokos emelkedőn. Ilyen körülményeket Ruandától Pápua Új-Guineáig máshol is lehet találni a világon, Dél-Amerika ezen szeglete azonban különleges, mivel csak itt sikerült fejlett civilizációnak is kivirágoznia a pokoli körülmények közt.
2012. március 21.
Hiába ez a világ egyik legelszigeteltebb pontja, a Húsvét-sziget nem ezért híres elsősorban. Hanem mert áll itt néhány hatalmas, ám elég primitív kőarc, amelyekről nem tudni pontosan, hogy kik, mikor, hogyan és miért faragták ki és állították fel. Illetve az utóbbit tudjuk: a szigeten ma álló összes moai-t az utóbbi néhány évtized restaurátorai állították vissza egykori helyükre, ahonnét maguk a bennszülött szigetlakók döntötték ezeket le. Az hagyján, hogy a Húsvét-sziget milyen elszigetelt, ennél sokkal zavarbaejtőbb, hogy ezen a 165 négyzetkilométeren mennyi, minden bizonnyal örökre kibogozatlanul maradó furcsaság történt. A kuszaságot pedig csak tetézi, hogy a sziget mai lakosai nagy lelkesedéssel próbálnak feltámasztani egy olyan kultúrát, amiről sem ők, sem más nem tudja, hogy pontosan milyen volt. A Húsvét-sziget történelmével kapcsolatban nagyon kevés dolog biztos, abban azonban mindenki egyetért, hogy először nyugat, azaz Polinézia felől népesítették be. Ezt még azok sem vitatják, akik szerint volt kölcsönhatás a sziget és a dél-amerikai civilizációk közt, az inkák ide jártak nyaralni, vagy a rapanuik ugrottak át a kontinensre krumplit vásárolni. Hogy mikor érkeztek a polinézek, abban már nincs egyetértés, 400 és 1200 között sok tudományos sacc létezik. A Húsvét-sziget egyébként is tele van hihetetlen dolgokkal, ennél a honfoglalásnál viszont semmi sem hihetetlenebb.
2012. március 8.
Civilizált embernek legyen kedvenc könyve, kedvenc lemeze, kedvenc étterme, kedvenc városa, kedvenc focicsapata és kedvenc múzeuma. 1998-ban már voltam egyszer a limai Museo Larcóban, és most ismét arrafelé tartva a taxiban szinte izgatottan vártam, hogy vajon relatíve felnőtt fejjel is olyan lesz-e, mint amilyenre emlékeztem: a világ legjobb múzeuma. Szerencsére a helyzet azóta csak javult.Ez a blog eddig nem nagyon ment bele az ősi latin-amerikai kultúrák tárgyalásába, most mindenesetre egy kicsit muszáj lesz. A laikus európai az inkákon, illetve Közép-Amerika esetében a majákon és az aztékokon kívül nem sokat tud arról, hogy pontosan mi folyt itt Kolombusz érkezése előtt, pedig az említett három birodalom csak a piramis csúcsa volt, hogy béna, ám kifejezetten adekvát hasonlattal éljek.
2012. február 29.
Ha a világ nevezetes ősi maradványait egytől tízig tartó furcsasági skálán kellene rangsorolni, a Nazca-vonalaknak egyértelműen 10 pont járna, közvetlenül a Pilis szívcsakrája és a boszniai piramisok mellett. Szemben ezzel a két hülyeséggel, a Nazca-vonalak léteznek is. És nemcsak a furcsaságuk miatt érdekesek.Nem az az ember vagyok, aki ősi romok közt botorkálva néha leül egy pillanatra, és hunyorogva, esetleg szemét teljesen lehunyva próbálja elképzelni, milyen lehetett itt régen, amikor a város lakóit még nem vitte el a számukra addig ismeretlen influenza, az utcákat pedig aranylemezek borították. Szeretem tudni, hogy kik voltak az alkotók, mikor alkottak, mire szolgáltak egykor az amorf kőhalmok, és ki tette ezeket a földdel egyenlővé, de ennél többet egyszerűen nem igénylek. Bármennyire forszírozzák az útikönyvek a fantáziáló múltba révedést, én erre soha nem leszek képes, és semmi kedvem sincs hozzá.
2012. január 29.
A legóvatosabb turisták közé tartozom. Maláriagyógyszert szedek. Csak elvétve eszem meg azt a gyümölcsöt, amit nem én mostam meg, és általában is odafigyelek az ételek tisztaságára. Nem megyek dél-amerikai városok veszélyes részeire. Legalábbis nem egyedül, részegen, és az éjszaka közepén, ahogy sokan teszik. Elolvasom az útikönyvek figyelmeztetéseit, és igyekszem is ezeket fejben tartani. Ugyanígy teszek szeretteim féltő tanácsaival. Mivel előzetesen senki nem figyelmeztetett arra, hogy irtózatosan részeg, dinamittal játszadozó bolíviai bányászokkal ne töltsek el néhány órát a föld mélyén, kipróbáltam. A fenti képen látható jellegtelen halmocska valószínűleg az emberiség történetének legfontosabb hegye. Nem itt feneklett meg Noé bárkája, és nem itt éltek a görög istenek, viszont a Potosí melletti Cerro Ricóból kitermelt ezüst nélkül nem úgy alakult volna a világ utóbbi fél évezrede, ahogy.
2012. január 14.
A Kis-Észak után logikusan a Nagy-Észak, a chilei Norte Grande következett. Így hívják a 4000 kilométernél is hosszabb ország legészakibb, körülbelül 1000 kilométeres, és Chile többi részéhez képest relatíve széles darabját, amelynek a tengerparthoz közeli részével kezdtem. Abban az Iquiquében, amely a világ egyik legextrémebb fekvésű települése. Iqiuique ott fekszik, ahol a világ legnagyob víztömege, a Csendes-óceán találkozik a világ legszárazabb vidékével, az Atacama-sivataggal. Iquique azon a nagyon szűk parti sávon épült, ahol a sokszáz méter magas fennsík és az óceán közt van egy kis, életre többé-kevésbé alkalmas sáv. Ráadásul Iquiqét nemcsak a víz és a hegy támadja két oldalról, hanem a város fölé magasodik egy hatalmas homokdűne is, ami fentről pont úgy néz ki, mintha bármikor bekebelezhetne itt mindent.
2011. október 19.
Vannak a világon népek, amelyek furcsa helyen és furcsa időben élnek. Ilyenek például az amerikai amishok, akik úgy próbálnak öltözködni és élni, mint a reformáció korabeli Európában, és rendszeresen azon vitatkoznak a rendőrökkel, hogy kötelesek-e lovaskocsijukra éjszakánként lámpát szerelni. Aztán ott vannak a közel-keleti melegben, 18. századi galíciai jelmezben izzadó hászidok, akiknek szintén nem problémamentes az együttélése az izraeli társadalom épeszű szegmensével. Nyugat-Paraguayban pedig van egy darab a 15 évvel ezelőtti Németországból, ahol indián kisgyerekek rohangálnak a Haribóval és gyümölcsjoghurttal gazdagon ellátott szupermarketben.Filadelfiához közeledve teljesen megváltozott a táj. Illetve nem is a táj, mert az továbbra is a Chacóra jellemző kietlen síkság volt, bozóttal és tüskékkel. Inkább a farmok lettek hirtelen egészen mások. Az átlagos paraguayi farm úgy néz ki, hogy az út mellett kilométereken át húzódik egy drótkerítes, valahol a közepén egy kapuval, amelyen tábla jelzi az Estancia nevét, valamint hogy a főépülethez hány kilométert kell még vezetni a bekötőúton. Néha látszik egy legelésző marhacsorda, de a magánterület méretei akkorák, hogy általában még ennyi sem.