- Bolíviában 28 nap alatt átlagosan 59 dollárt költöttem. Ha nem fizetek ki két belső repjegyet és pár drága programot, a feléből is megoldhattam volna.
- Bolívia hivatalos államformája 2009 óta Estado Plurinacional de Bolivia, azaz Bolíviai Többnemzetiségű Állam.
- Bolíviában zárjegyes a Red Bull. Ilyennel még soha, sehol nem találkoztam.
- A bolíviai talán a legkönnyebben érthető spanyol dialektus. Nem véletlen, hogy sok külföldi itt áll neki a nyelvtanulásnak, ami Chilében nyilván teljesen reménytelen vállalkozás lenne. Külön érdekes, hogy a bolíviai spanyol valamiért leginkább a Katalóniában beszélt spanyolra hasonlít kiejtésileg.
- A függetlenség 1825-ös kikiáltása óta Bolíviában körülbelül 200 puccsra került sor.
- Bár a statisztikák ezt nem feltétlenül erősítik meg, nekem nagyon úgy tűnt, hogy Bolíviánál kevés helyen lehet több közúti baleset. A járművek vacak állapotban vannak, akárcsak az utak, és mivel sok a hegy és a szakadék, viszonylag kis hibákból is könnyen tömegkatasztrófa lehet. Az sem segít sokat, hogy a sofőrök jelentős része nemcsak a kokalevél által kölcsönzött éberségben hisz, hanem az alkoholban is. Nem sikerült megértenem, hogy képzelhetik, hogy az alkoholtól jobb sofőrök lesznek, de tényleg sokan ezt képzelik. Ennek megfelelően itt hallottam turistától életem egyik legdurvább sztoriját: a buszuk Oruro és La Paz között úgy csúszott ki, hogy egy része már kilógott a szakadék fölé. Voltak párok a járművön, akik már búcsúzkodtak egymástól.
- Bolíviának két fővárosa van. A kellemes Sucréban székel a legfelsőbb bíróság, míg az élhetetlen La Pazban minden egyéb.
- 2011 végén, 14 év jelenlét után a McDonald's kivonult Bolíviából, így ez lett az egyetlen latin-amerikai ország, ahol nem lehet Big Macet kapni. Nem egészen világos, miért mentek csődbe, mindenesetre van a bukásról egy dokumentumfilm is. Szerencsére nem kell aggódni, a Burger King és a Subway több bolíviai városban is virágzik.
- A bolíviai ember semmit nem szeret annyira, mint sztrájkolni és utat lezárni. A kisebb-nagyobb blokádok mindennaposak, és gyakran az ország legfontosabb főútvonalain is leáll a forgalom. Amíg én Bolíviában voltam, sztrájkoló bányászok több napra lezárták péládul a La Paz-Uyuni szakaszt, ami turista-szempontból talán a legfontosabb közút az országban.
- Soha, sehol nem találkoztam annyi körmenettel és fesztivállal, mint Bolíviában. A karnevál előtti hetekben nyilván eleve gyakoriak, de állítólag máskor is minden falu és nagyváros tele van ezekkel az elsősorban rezesbandákra, jelmezekre és petárdákra épülő felvonulásokkal.
- A bolíviai nemzeti konyha elengedhetetlen összetevője a szakács haja. Ráadásul ezeket a jó vastag, szénfekete indián hajszálakat lehetetlen nem észrevenni. Amelyik fogásban nincs legalább három hajszál, az nem is tekinthető bolíviai ételnek.
- Az egy főre jutó GDP alapján Bolívia Dél-Amerika legszegényebb országa.
- Köszönhetően a kokalevél népszerűségének, Bolíviában feltűnően kevesen dohányoznak.
- A babonákkal és pogánysággal teli bolíviai lét legfurcsább eseménye a tinku. Ez egy olyan fesztivál, amelyen egy rakás nincstelen paraszt összejön, napokon át iszik, és agyonveri egymást. Egyszerűen lehetetlen máshogy elmagyarázni. A buliból természetesen a nők sem maradnak ki. Az általános magyarázat szerint a feszültség levezetéséről és persze a föld vérrel megöntözéséről van szó, hiszen az garantálja a termékenységét. Tényleg a világ egyik legbizarrabb tradíciója, és mivel már régebben olvastam ezt a cikket, pénzért sem akarnék megnézni egyet.
- Bolíviában vannak a világ legostobább pincérei. Kérek egy light kólát és egy bolognai spagettit. Felírja, vagy legalábbis úgy tesz. Elmegy. Visszajön. Milyen kólát? Lightot, mondom. Megint elmegy. Megint visszajön. Milyen spagettit? És tapasztalataim szerint a drága éttermekben sem jobb a helyzet, sőt. Ott csak hajbókolni tanulnak meg, bármit megjegyezni, esetleg időben kihozni soha.
- Hiába szegények, a bolíviaiakon érezni, hogy tudnak főzni. 2-3 amerikai dollárért 2-3 fogásos ebédmenüt lehet kapni mindenhol, és ezek ugyan nem parádés éttermi kreációk, de minden esetben tisztességes házi kosztot jelentenek, levessel, sült hússal, édességgel.
- Tíz éve Bolívia alföldi vidékein még senki nem rágott kokalevelet. Ma viszont itt is szinte minden fizikai munkát végző férfi pofazacskója ugyanúgy dagad, mint felföldi honfitársaié.
- Bolíviában mindenhol útdíjat kell fizetni. A legutolsó falu előt is sorompó van, mellette valami szerencsétlennel, akinek a feladata az áthaladó forgalom megsarcolása.
- Nem Bolívia a világ egyetlen kulturálisan kettészakadt országa, mégis talán itt a leghangsúlyosabb a törésvonal. Az ország egyik fele 3000 méter felett fagyoskodik éjszakánként az Andokban, míg a másik megsül a dzsungeles-mocsaras síkságon. Az egyik fél csúnya kis indián töpszli, a másik latinos-mesztic, és sokszor kifejezetten csinos. Az előbbi színes népviseletet hord és pánsípon játszik, az utóbbi nem. Az egyik szegény, a másik, bolíviai mércével, de jómódú. Az előbbit úgy hívják, hogy kolla, az utóbbit meg úgy, camba.
- Sok bolívai embernek mondtam, hogy magyar vagyok, de egyiknek sem jutott eszébe Tóásó Előd.
- A világ lítiumkészleteinek 50-70 százaléka Uyuni sómezője alatt-mellett található. A bolíviaiak nagyon bíznak abban, hogy a hamarosan kiaknázásra kerülő, mindenféle modern energiaforrásokban használt anyagnak köszönhetően ők lesznek az új olajsejkség. Ezek a várakozások nem veszik figyelembe hogy egyrészt a lítium-alapú energiát már meghaladni látszik a világ, másrészt hogy Bolíviából úgysem lesz soha semmi.
- Néhány éve akciós áron hatalmas szállítmány jobbkormányos, használt japán autó érkezett Bolíviába. Ezekben a kormányt átrakták balra, a műszerfalat viszont nem. Sajnos nem láttam ilyet torzszülöttet élőben, de több független forrás is megerősítette, úgyhogy kénytelen vagyok elhinni.
- Ami Bolíviában van, azt nagyon nehéz internetnek nevezni.
- A bolíviai vidéki rádió- és tévéműsorok a kedvenc dél-amerikai médiatermékeim. Az apróhirdetések pedig még rá tudnak tenni egy olyan délutáni betelefonálós műsorra, amelyben a lemezlovas egymás után akár tízszer is felteszi a Big in Japan című számot. "Josénak üzenem San Borjába, hogy jöhet a bikáért" – ilyenekből van a legtöbb. Kedvencem mégis az volt, hogy "Miguel Ramos üzeni Enrique Gutierréznek, hogy most már azonnal adja meg a 400 bolivianóját, mert nem tud tovább várni". Lehet, hogy a nevekre nem pontosan emlékszem.
- Néhány hónapja még az egzotikus Magyarországon is bekerült a sajtóba a hír arról, hogy Evo Morales elnök lefújta egy út megépítését, mivel az egy indián rezervátumon keresztül vezetne át. Ennél a helyzet sokkal bonyolultabb, és mivel szépen ábrázolja, hogy milyen politikai-gazdasági nehézségekkel kell szembenéznie egy ilyen szerencsétlen országnak, érdemes részletesen is belemenni. A balhé azzal kezdődött, hogy a La Paz-i kormány úgy döntött utat épít, amely észak-déli irányban átszeli a Territorio Indígena y Parque Nacional Isiboro-Secure, röviden Tipnis nevű nemzeti parkot és indián rezervátumot. Ez nem tetszett az itt élő, sok esetben még tényleg egy szál ágyékkötőben rohangáló, íjjal és köpőcsővel vadászó indiánoknak, akik elkeseredésükben La Pazig gyalogoltak. Morales meg is ígérte nekik, hogy mint jó indián és az ősi jogok védelmezője a gaz imperialistákkal szemben, megakadályozza az építkezést. 2012 elején azonban újabb menet indult a Tipnisből La Pazba. Ezt elsősorban azok a néhány évtizede a parkba betelepült, nem igazán őshonos indiánok alkották, akik igenis szeretnék az utat. Elértek a fővárosba, áttörték a tessék-lássék felállított rendőrkordont, majd asztalhoz ültek Moralesszel. "Az út egészséget és oktatást hozna nekünk, kérjük szépen, Elnök Testvér, építse csak meg!" "Az apám még nyíllal vadászott, hogy én gimnáziumba járhassak. Most akkor Önök, nagyurak, azt mondják, hogy ne fejlődhessünk tovább?" "José Ordóneznek üzenem San Ignacióba, hogy hagyja abba az útellenes szervezkedést, mert ha legközelebb meglátom az utcán, leverem a fejét." Ilyen magasztos és kevésbé magasztos dolgokat mondtak Moralesnek a küldöttek, ráadásul élő tévéközvetítésben. Bolíviában volt szerencsém nagyon közel járni a tervezett nyomvonalhoz, és minden egyes megkérdezett helyi ugyanazt mondta. Egyrészt hogy az új betelepülők, akik utat akarnak, nem kórházakra és iskolára vágynak, hanem sok erdőirtásra, hogy több kokát tudjanak termeszteni. Másrészt hogy az erdei indián az olyan, hogy egy ideig tűri a megaláztatást, és egyre mélyebbre húzódik a dzsungelbe, de ha már nincs hova hátrálnia, akkor tuti gyilkolni kezd. Harmadrészt pedig hogy Morales bele fog bukni a feloldhatatlan konfliktusba: egyfelől indiánként az ősi földeket kellene védenie, másfelől viszont a kokatermesztők szövetségének elnökeként azokat a gazdasági és poltiikai érdekeket kellene szolgálnia, amelyek hatalomra juttatták. A bukásban azért nem vagyok biztos, de tényleg elég kínos helyzet, és abból a képből ítélve, amelyen egy országos napilap címlapján Morales éppen keresztapai szerepeket vállalt egy útpárti tüntető gyermeke körül, elég egyértelmű, hogy az elnök valójában melyik félhez húz.