A 2011 szeptemberi indulás előtt egyértelmű volt, hogy e blog igényei miatt muszáj lesz egy laptopot is keresztülhurcolnom Latin-Amerikán. Okostelefont nem lett volna kötelező, de utólag áldom a pillanatot, amikor egy 4-es iPhone beszerzése mellett döntöttem. Nem vagyok elkötelezett rajongója az Apple-nek, biztos vagyok benne, hogy más márkák hasonló termékeivel is ugyanilyen boldog lennék, de mivel pont ez van nálam, most ezt fogom magasztalni. A telefonban egyébként nincs SIM-kártya, így pont telefonként soha nem használom. Viszont jó ötlet volt még indulás előtt egy Gumdrop márkájú, kétrétegű tokot is beszerezni a telefonhoz. Meg sem kottyan neki, amikor a hajnali buszhoz indulva leverem az éjjeliszekrényről, bár igaz, hogy egy vízhatlan tok még jobb lenne. Azzal nem kellett volna egy szerencsétlen fürdőszobai baleset után Santiago de Chilében kicseréltetnem az iPhone kameráját.
Az okostelefon előzetes beszerzése azért nem véletlen volt. Nem vagyok nagy fotós – erre gondolom a Panamericana közepesen éles szemű olvasói is már rég rájöttek –, de valamennyit mindenképpen szerettem volna fényképezni. Mivel nem volt működő digitális kamerám, konzultáltam két profi fotóssal is, akik mindketten ugyanazt mondták: amit én tudok, arra bőven elég egy iPhone, csak töltsek le rá valami normális fotóappot. Hiába drágább ez jóval, mint egy egyszerű digitális fényképezőgép, azt tippeltem, hogy a nyújtott extrák miatt kifizetődő lesz a befektetés. És tényleg az is lett.
Speciel a fotókkal nem vagyok maximálisan megelégedve. Csodát egy kis kompakt digitális géppel sem tudnék tenni, de a rendes optikai zoom által adott kis plusz néha jól jönne. Barakonyi Shooting Star Szabolcs, az Index fotósa javaslatára a ProCamera nevű appot használom, már amikor nem vagyok lusta, és nem csak az alap fényképező-funkcióra klikkelek rá. Vannak benne mindenféle effektek, amiket soha nem használtam, legfeljebb a videófunkció felbontását szoktam állítgatni. Barakonyi tanácsára vásároltam egy éjszakai fotózáshoz hasznos appot is, ám ezt egyetlen egyszer sem használtam. Összességében azért nem panaszkodom, a laptopon lévő Photoshop kicsit tud javítani a bénázásaimon, és csak ritkán van olyan helyzet, amikor tényleg jól jönne valami rendes zoom.
Otthon hányódik egy eddig legalább kétszer teljesen újraépített iPod, a telefon beszerzése után ezt mégsem hoztam magammal. A laptopon van körülbelül 100 GB zene, aminek csak a negyedét-ötödét szoktam a 32 gigás iPhone-on tartani, de azért az is elég választék. Feltett szándékom volt az út alatt minden zenét, alfabetikus sorrendben legalább egyszer meghallgatni, ám annak fényében hogy hét hónap alatt is csak az F betűvel kezdődő előadókig jutottam el, ez valószínűleg nem fog összejönni. Megdöbbentő módon még mindig nem kellett új fülhallgatót beszereznem, pedig az egyik végéről lejár a fülbe illeszkedő kis gumiizé, amit néha bolíviai távolsági buszok ülései alól kellett kikaparnom.
Vásárlás előtt végig sem gondoltam, hogy ilyen is van az iPhone-on, így különösen nagy meglepetés volt, hogy a Maps nevű app a messze leghasznosabb és általam legtöbbet használt funkciója. Otthoni körülmények közt nem sok hasznát venném annak, hogy a telefonom tudja, hol vagyok, legfeljebb unalmas kocsmai beszélgetések közben bejelentkeznék felbukkanási helyemmel a Facebookon, hátha arra jár valaki. Utazás közben viszont nélkülözhetetlen segédeszközöm lett, amelynek köszönhetően biztonságosabban és olcsóbban utazhatok. Ja, és remekül lehet idegesíteni a Facebookos barátokat, akik a budapesti munkahelyük monitorára meredve szembesülnek azzal, hogy én éppen megérkeztem mondjuk a Húsvét-szigetre.
A Google Maps-re épülő alkalmazás internetkapcsolat nélkül is meg tudja mondani, éppen hol vagyok. De tényleg, még az Antarktiszon is simán követtem, éppen melyik szigetnél járunk, nagyvárosokban pedig olyan pontos, hogy sokszor azt is látom, két sarok közt éppen melyik járdán vagyok. Ehhez csupán annyi kell, hogy amikor éppen wifis helyen járok, rázoomolok a térképen a legközelebb felkeresendő országra-városra, és mivel ezt egy időre a telefon "megjegyzi", a következő napokban nagy felbontású térképen láthatom, hol vagyok.
Hét hónap alatt egyetlen egyszer sem tévedtem el komolyabban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy vagy az úticélomhoz, vagy egy vészmegoldáshoz, ami általában a szállásom, mindig odarakom az app kis lila pöckét. Aztán igyekszem valahogy odaérni. A fenti képen például azt az állapotot látjuk, amikor a perui Lambayeque elképesztő múzeumából visszaértem Chiclayóba, ahol a szállásom (lila pötty) volt, és a végállomáson kiszálltam a minibuszból. Ami persze, hogy nem ott rakott le (kék pötty), ahonnét az odaúton indultam, így állhattam volna hülyén, fogalom nélkül arról, hogy épp hol is vagyok. Ha nincs nálam a csodatevő telefonom, ami egy pillanat alatt megmondta, hogy nem vagyok messze a céltól, így nyugodtan gyalogolhatok (biztonság), és ha inkább a taxit választottam volna, azt is tudtam volna, hogy nem kell érte sokat fizetnem (spórolás). Ráadásul lepukkant helyeken az utcán még mindig jobb egy mobilra meredve gyalogolni, mint minden utcasarkon nyomtatott térképeket forgatni – az utóbbiból egyből látszik, hogy kirabolandó turista az ember.
Taxik esetében egyébként is nagyon hasznos, hogy tudom követni, hol vagyok. Egyfelől mert így látom, ha a sofőr nagyobb kört akar tenni a magasabb fuvardíj érdekében. Másfelől viszont néha odavethetek olyasmiket, hogy "négy sarok múlva jobbra, nem?", hogy lássák, engem itt úgysem lehet lehúzni. Ezer példám van még. Ma például áthajózok Puerto Ayorából Puerto Baquerizo Morenóba, aminek a térképét természetesen már elraktároztam, és a kinézett szállásom helyét is bejelöltem, hogy ne kelljen a 70 fokban feleslegesen mászkálnom a nagy hátizsákommal. Sajnos az Apple nemrég szakított a Google térképeivel, majd meglátjuk, ez hogy befolyásolja a Maps appot.
Természetesen gyakran használom a telefont ennél szokványosabb dolgokra. Például internetezésre, vagy legalábbis mailek és a Facebook olvasására, mert hosszasan olvasgatni nem igazán szeretek ilyen kis képernyőn. Kivéve, ha a Barcelona meccseinek szöveges, élő közvetítéséről van szó, amire kábeltévé hiányában néhányszor kénytelen voltam ráfanyalodni. Latin-Amerika egészen megdöbbentő szegleteiben van wifi, az hagyján, hogy eldudugott perui kisvárosok hotelében, de például a Chiloé szigetét a chilei szárazfölddel összekötő kompon olyan sávszélesség volt, hogy hajókázás közben Skype-oltam a családdal. Mert bár SIM-kártya nincs a készülékben, néha haza szoktam videotelefonálni, hogy én is zavarhassam a tenyerembe ordibálással a hostelek lakóit, ahogy ők szoktak engem.
Egymillió, elvileg az utazókat segítő app létezik, ám amerre én járok, és ahogy én utazom, csak kettőt találtam hasznosnak. Kisebb mértékben a Hostelworld nevű olcsószállás-kereső iPhone-ra fejlesztett alkalmazását, amin foglalni ugyan még soha nem foglaltam (azt a laptopról szoktam), de többször kutakodtam már a rossz hangulatú putrik közt, az ideális megoldás reményében. Ennél sokkal hasznosabb nekem a Tripadvisor nevű, általános, közösségi élményajánló, amin szállásoktól a programokig minden van, én azonban inkább csak az éttermek között szoktam böngészni.
Külön cikket tudnék írni "mit higgyünk el latin-amerikai kisvárosok felhasználók által írt étteremajánlóiból" témakörben, most maradjunk csak annyiban, hogy sokszor választottam innét ebéd- és vacsorahelyszínt, és sokszor jól is jártam ezekkel. A Tripadvisor, ha éppen van internetkapcsolat, azt is tudja, hogy felsorolja, mi van éppen a közelben, amely funkciót én csak egyszer használtam, amikor a kinézett limai japán éttermet zárva találtam, viszont a mellette lévő parkban volt ingyenes wifi. Kinéztem egy 500 méterre található, másik japán helyet, elindultam felé, aztán mindjárt az első sarkon egy olyan szendvicsesbe botlottam, ami azonnal elcsábított. Hasonlóan hasznos az Apple időjárásjelentése, amin számtalan egzotikus, felkeresni tervezett város meteorológiai előrejelzését követem, hogy aztán ezeket soha ne vegyem figyelembe programtervezésnél.
Van az iPhone-on jegyzettömb is, ami sokszor jól jött, amikor nem volt nálam a laptop. A Torres del Painéban vagy a Chachanin például sok dolgot írtam fel, csak hogy e blog drága olvasói nehogy lemaradjanak valamiről. Gondolom nem kell részleteznem, hogy a vekkert hét hónap alatt hányszor használtam, és hány hajnali buszt késtem volna le nélküle. Végül pedig ott van az Angry Birds, amiből az alapjátékot már rég befejeztem (bár épp most jött ki egy új világ), és a Seasons 2011-es kiadásához is már csak nlhány napra van szükségem, aztán kezdhetem a 2012-est. És a befejezést természetesen őgy értem ám, hogy minden pálya három csillaggal.
Végítéletem egyértelmű: okostelefonnal könnyebb utazni. Annak is megéri vinni, akinél amúgy van egy laptop vagy egy profi fényképezőgép, mert a kiegészítő funkciók sokat segítenek. Három év múlva pedig nyilván még sokkal okosabbak, viszont egyben sokkal olcsóbbak is lesznek ezek a gépek, úgyhogy tényleg nem maradnak majd – ma is leginkább csak anyagi természetű – ellenérvek.