2013. július 24.
Pontosan emlékszem, mert leírtam magamnak, csak 2011 szeptember 7-én kezdtem el azzal kapcsolatban izgulni, hogy másnap jó sok időre lelépek Dél-Amerikába. Cserébe viszont már jóval a hazautazás előtt rágódtam azon, hogy mi az isten lesz itthon. Az út előtt nem volt min izgulni, hiszen biztos volt, hogy akárhogy is lesz, jó lesz. Másfél év csodálatos nyaralás után visszatérni a való világba már nem tűnt ennyire egyértelműen tuti húzásnak.Aztán Budapesten egészen furcsán alakultak a dolgok. Például villámgyorsan kiderült, mi az egyik legnagyobb különbség a szóló és a társas utazás közt. Ázsia után sem lehetett senkinek elmagyarázni, hogy milyen volt ott egy évig, de akkor legalább volt kivel megosztani és újra felidézni az élményeket. Most viszont nincs, és ez egészen fura érzés.Nem tudom másképp elmagyarázni, mint hogy van egy titkom, amit nem azért nem osztok meg senkivel, mert nem akarom elárulni, hanem mert egyszerűen lehetetlen. Amikor ismerősök megkérdezték, hogy és akkor mi is volt, sokszor válaszoltam olyasmit viccből, hogy "hát, 2011 szeptember 8-án elrepültem Argentínába, körbenéztem Latin-Amerikában, aztán 2013 április 18-án hazajöttem Mexikóból". A másik megoldás az lett volna, hogy mindent, de mindent elmesélek. Nyilván egyik sem az igazi.
2013. június 28.
E blog történetének talán legnépszerűbb bejegyzése az volt, amiben az út közben Magyarországról hallott véleményeket foglaltam össze. Végül is érthető: nyilván mindenkit jobban érdekel, hogy mit gondolnak a külföldiek a magyarokról, mint hogy mit csinál egy magyar külföldön. Raádásul az egy kifejezetten vicces bejegyzés volt, azok meg könnyen eladják magukat. Ez kevésbé lesz az.2011 szeptemberében indultam útnak, amikor nem volt valami felemelő élmény magyarként járni a világot. Számos egészen megalázó helyzetet éltem meg, amikor kínomban csak egyik lábamról a másikra álltam, hümmögtem, és próbáltam menteni a menthetőt. A haza kicsit olyan, mint a család, hogy az ember megvédi, ha idegenek gyalázzák, még akkor is, ha az idegeneknek van igazuk. De Magyarországot védeni az utóbbi időben sajnos többször is olyan érzés volt, mint egy kéjgyilkos nagybácsi bűneit elmismásolni.A legrosszabb az elején volt. 2011 végén Magyarország még nagyon sokat szerepelt mindenféle nyugati újságokban, és ezeknek a híreknek az olvasói mind nagyon örültek, hogy végre egy hús-vér magyart faggathatnak ki arról, hogy mi valójában a helyzet. 2012 második felétől viszont már nem voltunk annyira érdekesek, még a német nyelvterületről származók számára sem, akik egyébként a legérdeklődőbbek voltak, nyilvánvalóan azért, mert eleve az ő sajtójuk foglalkozik velünk a legtöbbet.
2013. június 13.
Aki utazik, számtalan szuperképességgel gazdagszik. Megtanul bárhol, bármilyen testhelyzetben elaludni. Fejben egy másodperc alatt kiszámítja, hogy milyen napszakban, milyen irányban fog utazni, és melyik lesz a busz árnyékos oldala. És a világ legjobb felszerelés-tesztelőjévé válik.Fogalmam sincs, hogy tesztelnek a profik és a szaklapok túracipőket és széldzsekiket, de az egészen biztos, hogy nem tudják szimulálni a hosszú táv megterhelését. Az IKEA konyharészlegén van az a gép, ami egy szekrény fiókjainak minőségét úgy ellenőrzi, hogy egész álló nap ki-be húzogatja, ami nagyon szép, csak semmi köze nincs ahhoz, ami valójában egy konyhában történik. Ahhoz egy gyerekzsúrt kellene modellezni, ahol négy kis pszichopata csimpaszkodik a teljesen kihúzott fiókra, vagy a részeg családapát, aki a sötétben botorkálva teljes erőből nyit ki minden szekrényt, hogy megtalála a sörnyitót.
2013. június 6.
Amikor 2011 augusztusában összepakoltam a hátizsákom, már nem voltam teljesen kezdő, és támaszkodhattam az ázsiai út tapasztalataira. Amerikába kevesebb cuccal akartam menni, mert megtanultam, hogy ha valami hiányzik, azt úgyis meg tudja venni az ember. Vagy este, a következő faluban, vagy három nap múlva a következő nagyvárosban. Feltett szándékom volt teljesen beleférni a nagy hátizsákomba, ami sikerült is, de erre azt hiszem csak egyszer volt szükség, egyébként teljesen megfelelt a kis hátizsák + nem degeszre pakolt nagy hátizsák kombó.Itt a teljes cucclista, és a végső ítélet mindenről.RUHA
- 1 pár túraszandál - Létfontosságú. Amikor melegben kell gyalogolni, és ilyen elég sokszor elő szokott fordulni, sokkal jobb, mint a túracipő.
- 1 pár túracipó - Létfontosságú.
- 1 vietnami papucs - Létfontosságú. Amikor meleg van, de nem kell gyalogolni, sőt, eleve nem kell semmi mást csinálni a strandoláson kívül.
2013. május 28.
"Szemben a teljesen szétfolyó Ázsiával, Latin-Amerika viszonylag logikusan bejárható" - írtam 2011 augusztusában, és most, az út után ugyanezt gondolom. Volt egy útitervem, és egész jól is tartottam magam hozzá, leszámítva a valóban nem elhanyagolható tényt, hogy 12 helyett 19 hónap alatt teljesítettem a feladatot. Utólag már tudom, hogy egy év alatt ennyit beutazni lehetetlen is lett volna. Az alábbi térkép ábrázolja a 2011 szeptembere és 2013 áprilisa közt megett utat, a színeket hercig kis piktogrammok magyarázzák.Írtam már arról, hogy mik voltak azok a konkrét úticélok, amiket viszont még másfél év alatt sem sikerült felkeresni. Ezek közül tulajdonképpen Haiti az egyetlen, ami tényleg teljesen kimaradt, a többi inkább csak elmulasztott részhajrának számít. Persze ezekbe is jó lett volna eljutni, de annyira nem esz a fene, hogy kimaradtak. Sőt, Haitiért sem, meg vagyok én elégedve ezzel az úttal minden szempontból és száz százalékosan.
2013. május 24.
A "mennyibe került?" után a legtöbbször arra a kérdésre kellett válaszolnom, hogy "és én hova menjek Amerikában?". Erre vissza szoktam kérdezni, hogy az érdeklődő járt-e már Ázsiában, és ha nemmel válaszol, akkor felhívom a figyelmét arra, amit egyszer már itt is megírtam részletesen: aki még nem járt sehol Európán kívül, az kezdje Ázsiával. Kivéve, ha valamiért tényleg Amerika érdekli jobban, spanyolul akar beszélni, maja romokat akar látni, vagy valami hasonlóan speciális, Ázsiában nem megvalósítható igénye van.A mindenképpen Amerikába vágyó kérdezőknek mind azt válaszoltam, hogy kezdjék Peruval. Kanadán (és néhány karib szigeten) kívül a kontinens minden országában jártam, és egészen biztos vagyok abban, hogy itt Peru a legérdekesebb, legváltozatosabb, legszórakoztatóbb ország, ahol bármilyen érdeklődésű utazó talál magának valamit. A természet parádés, ráadásul nagyon színes, a tengerparti sivatagtól az Andok csúcsain és fennsíkjain át Amazónia dzsungeléig. Az egész kontinensen itt van a legtöbb konkrét látnivaló, preinka romoktól spanyol gyarmati városokon át az indián piacokig. Peru egy része jellegzetesen latin, a másik viszont az egészen egzotikus kecsua magashegyi indián. Latin-amerikai mércével az ország egész olcsó úticél, ráadásul messze, de nagyon messze itt lehet a legjobbakat enni. Aki még nem járt Peruban, annak tényleg minden Peru mellett szól.Van viszont még egy csomó értelmes úticél Latin-Amerikában, és a jó hír, hogy nem mindegyikre kell rászánni 19 hónapot. Az alábbiakban a rendelkezésre álló idő alapján próbálok ötleteket adni vakációra, függetlenül attól, hogy mi mennyibe kerül. Egyébként is mindent meg lehet oldani borzalmasan sok, és egészen kevés pénz elköltésével is.
2013. május 19.
Egzotikus helyen két dologtól szokás félni: meghalunk, mert valami haramia megöl, vagy meghalunk, mert összeszedünk valami borzasztó betegséget. A mindenféle bűnügyekről legutóbb már írtam, most vegyük át a betegségeket, pontosabban ezek lehetséges elkerülését. Két és fél évet utaztam Ázsiában és Latin-Amerikában, és nagy bajom nem volt. Egyszer Kirgíziában szenvedtem néhány napot mandulagyulladással és magas lázzal, most pedig egyszer Argentínában, egyszer Peruban szedtem össze valami nagyon hasonló kórt, amitől két napig lázasan feküdtem az ágyban. Mármint azokban a ritka pillanatokban, amikor nem a vécén ültem. Mások rémtörténeteit hallgatva arra jutottam, hogy egyrészt szerencsém volt, másrészt tudok is vigyázni magamra, így talán van néhány hasznos ötletem a témában.A személyes biztonságról szóló postban azt írtam, hogy a legfontosabb szabály mindig figyelni a környezetünkre. Az egészség megőrzéséhez is van egy hasonló: soha ne hagyjuk magunkat lerobbanni. A kényelmes otthoni létben nem kell ilyesmire figyelni, utazás közben viszont a test sokkal keményebb dolgokat kénytelen elviselni. A feltört láb, a cserepes ajak, a leégett homlok, az elkapart hangyacsípés mind potenciális szörnyűségforrás, ha nem figyelünk rájuk oda. Egyrészt mert trópusi környezetben minden lassabban gyógyul, másrészt pedig mert a feltört lábra másnap is fel kell húzni ugyanazt a rohadt cipőt.
2013. május 2.
Teljesen természetes, hogy mindenkit az érdekel a legjobban, mennyibe került ez a kis latin-amerikai vakáció. Olvasóként én is ezt kérdezném meg először. Több mint másfél éven át minden egyes este pontosan összeírtam a napi költségeimet, ennek eredménye az alábbi összegzés. A teljes, minden napot részletező Google Spreadsheet itt nyálazható végig, ha valaki nagyon szeretne elveszni a részletekben.A fenti táblázat azt mondja, hogy 2011 szeptember 8. és 2013 április 18. között 49502 dollárt költöttem. Ez mai árfolyamon 11 227 440 forint, viszont 2011 szeptember eleji árfolyamon – amikor átváltottam a megtakarított pénzem dollárra – csak 9 652 890 volt. Vegyük a kettő átlagát, és akkor megtudjuk, hogy 19 hónap nyaralás Latin-Amerikában 10 440 165 forintba kerül. Utazás előtt vennem kellett még néhány apróságot a túracipőtől az útikönyvig, de ezek összesen nem érték el a 100 000 forintot, így az összköltséghez képest teljesen jelentéktelenek.
2013. április 24.
Sajnálatosan sokan képzelik azt, hogy a világnak azon része, amely az európai nagyvárosok forgalmas, éjszakánként jól megvilágított közontján kívül esik, életveszélyes. Szomorú, de sokan eleve ezért nem utaznak sehova, ahol más is van ezeken a forgalmas, jól bevilágított belvárosokon kívül. Én több mint másfél évet utaztam most Latin-Amerikában, korábban pedig egy évet Ázsiában, és az ég világon semmi rossz nem történt velem. Komolyan beteg sem voltam, de ezt majd a biztonságos utazást taglaló, második írásban fogom részletezni.A világ szerencsétlenebb részeire izgalmas és romantikus úgy tekinteni, mint valami földi pokolra, ahol minden második bennszülött turistát akar ebédelni, vagy legalábbis megölni. Ezzel szemben az igazság az, hogy a legszerencsétlenebb helyeken élők is pontosan tudják, hogy turistát ölni veszélyes üzem, ami egyszerűen nem éri meg a fáradtságot. Egy helyi bankban sokkal több pénz van, mint egy fogalmatlanul bóklászó fehér ember zsebében, és a bankrablás nem is okoz nemzetközi botrányt, valamint szegénynegyedeket megszálló, ideges rendőrkommandókat. Igen, időnként megölnek egy-egy turistát mindenféle egzotikus helyszíneken, de ennek általában vagy az szokott az oka lenni, hogy a hülye turista hősködni kezdett támadóival szemben, vagy hogy az elkövető eleve nem volt beszámítható. Ilyesmi Londonban és New Yorkban is előfordulhat. Budapesten nem igazán, mert Budapestnél biztonságosabb nagyváros nem nagyon van a világon.
2013. április 2.
Sajnos sokan azt képzelik, hogy utazgatni a világban gondtalan szórakozás, az egzotikus helyeken kalandozó turistánál pedig nincs szabadabb ember. Ezzel szemben az igazság az, hogy a magára adó utazó mindennapjait nagyon szigorú szabályok határozzák meg, amelyek talán a legnagyobb hangsúlyt a helyes ruházat megválasztására helyezik. A női magazinok nem túloznak: egy rosszul megválasztott ruhadarab bármilyen hosszú nyaralást tönkretehet, akár másfél évre utazunk Latin-Amerikába, akár egy hétre all-inclusive Törökországba. Én nemcsak azt tudom megmondani kétszáz méteres távolságból, hogy egy lepukkant távolsági buszon melyik a legkevésbé kényelmetlen ülés, hanem elismert szakértőjévé váltam a turistadivatnak is, így az alábbi tanácsok követőinek garantálhatom, hogy a világ turistaközösségének megbecsült, stílusos tagjaivá válhatnak.Utazgatni leginkább fiatalok szoktak, ahol pedig fiatalok vannak, ott elkerülhetetlen a divatbemutató. Fontos azonban tudni, hogy az utazás mely szakaszain nem kell mindent bevetni. Elsősorban akkor, amikor az ember nemcsak teng-leng, hanem csinál is valamit. Búvárkodni például jellemzően búvárfelszerelésben érdemes, és kirándulni sem vietnami papucsban indulunk, hanem az évszaknak és a terepnek megfelelő felszerelésben. Ez utóbbi szabály alól természetesen a helyiek kivételt képeznek, hiszen ők direkt vietnami papucsban szeretik bemutatni, hogy négyszer olyan gyorsan tudnak sáros hegyoldalon felszaladni, mint a sokszáz dolláros túrabakancsban parádézó turisták.
2013. március 11.
Egy éve és fél éve is volt itt szó a lélek rejtelmeiről, így mielőtt rátérnék Közép-Amerika legeldugottabb szárazföldi határátkelőjére, ismét erre kerül sor. Az előző két ilyen bejegyzésnek az volt a címében, hogy "egyedül", de a "másfél év egyedül" annyira lehangolóan hangzik, hogy nem volt kedvem leírni. És egyébként sem igaz: az utóbbi fél évben több magyar látogatóm is volt, de egyedül nélkülük sem éreztem magam. Utazni viszont tényleg utazom másfél éve.Így visszaolvasva az előző két hasonló írást, az utazás második fél évében olyan sok minden nem változott. Pedig azt a szöveget nem sokkal az út egyetlen nagy krízise után írtam, amikor Északkelet-Brazília rémisztő nagyvárosaiban kicsit elment a kedvem az egésztől, és komolyan kellett azon melóznom, hogy visszatérjen a lelkesedésem. Amikor írtam, már minden a régi kerékvágásban ment, vagy legalábbis én azt hittem. Azóta viszont alapvetően megváltozott minden.
2013. január 20.
A vietnami háború idején volt az a pacifista szlogenparódia, hogy "csatlakozz a hadsereghez, utazd be a világot, ismerkedj meg érdekes emberekkel - és gyilkold meg őket". Azt viszont még a legbutább amerikai közlegény is tudta, hogy a világ egzotikus népeit nem csupán meggyilkolni lehet. Vagy legalábbis meggyilkolás előtt mást is lehet velük kezdeni. A helyi erőkkel létesített szexuális kapcsolatok pedig nemcsak a megszálló hadseregek fantáziáját mozgatták a kőkorszaktól kezdve napjainkig, hanem midenféle rendű és rangú utazóékét is, a spanyol konkvisztádoroktól kezdve a modern turistákig.Szexelő turista és szexturista között persze alapvető különbség van. Leginkább az, hogy az utóbbi a világ egyik legundorítóbb állatfaja. Nem tudok gusztustalanabbat mondani egy fiatal filippínó lánykát fogdosó, dagadt, hatvanas német féregnél, pedig egyszer negyed órát kellett eltöltenem a dél-kínai Weining tatarozás alatt álló pályaudvarának vécéjében, amit rajtam kívül csak helyi munkások használtak. A szexturista legjellemzőbb előfordulási helye Délkelet-Ázsia, de ezt a bejegyzést Costa Ricában írom, ahol a prostitúció teljesen legális gazdasági tevékenység, aminek köszönhetően ez Latin-Amerika szexturista-központja, tele zokni-szandálban kikapcsolódni érkező amerikai parasztokkal. Hála a jó istennek semmiféle személyes tapasztalatom nincs a szexturizmus terén, viszont ezúttal is csókolom azokat a magyar férfiakat, akik képesek voltak latin-amerikai kurvázási tippeket kérve emailt írni a Panamericana blognak.
2012. október 10.
Sajnos a cím mindjárt hazugság, mert a Karib-szigeteket nem lehet olcsón megoldani. Legalábbis akkor nem, ha olcsó utazás alatt a tízdolláros indonéz tengerparti vityillókat és a kétdolláros vietnami ebédeket értjük. Nem nagyon drágán viszont igenis meg lehet úszni a világnak ezt a részét is, ahol én három hét alatt érezhetően, de azért nem sokkal költöttem többet, mint Dél-Amerikában.Írtam már eleget a Karib-tenger szigeteiről, így most csak a legfontosabb érvet emelném ki, amiért egyszer ide is el kell jönnie annak, akit érdekel a világ. Hiába viszonylag új keverék, a karib igenis ugyanolyan jellegzetes, egyedülálló és érdekes kultúra, mint mondjuk a nyugat-európai vagy a japán, amit megtapasztalni egészen különleges és egzotikus kaland. Ráadásul szemben Nyugat-Európával vagy Japánnal ezt a világot megismerni tényleg éppen így lehet a legjobban, elmerülve az olcsó szálláshelyek és piacok világában, nem pedig úgy, ahogy az ide érkező turisták kilencvenkilenc százaléka teszi, szervezett úton vagy valami böhöm óceánjáró fedélzetén. És nem is saját jachttal, ami biztos nagyon jó móka, de a szigetek életétől eléggé – elszigetel.
2012. szeptember 10.
Egy éve érkeztem meg Buenos Airesbe, és pontosan fél éve írtam utoljára tisztességes kalandok helyett a Lélek Rejtelmeiről. Ezen a szép, kerek évfordulón ismét muszáj lesz, aztán ígérem, folytatom majd a Suriname-i szökött rabszolgák leszármazottaival, akik egyébként ennek az egy évnek az egyik legérdekesebb felfedezését jelentették.Igen, egy év után is bőven lehet élvezni az utazást. Már nincs az az érzés, mint az első két-három hónapban, amikor reggel, ébredés után legszívesebben kiordítottam volna a szállásomon ablakán, hogy csá, köcsögök UTAZOM!!!!, de még mindig roppant elégedettséggel tud eltölteni, ha valami jó és szép történik. Kevésbé eufória ez, mint inkább csendben, mosolyogva konstatálása annak, hogy az élet szép, és minden rohadtul rendben van.
2012. augusztus 12.
Magyar turistaként Dél-Amerikában egzotikum vagyok. A legkellemetlenebb, amikor valaki láthatóan nem tudja, hol van Magyarország, csak próbál okosan nézni. De egyébként is az utazók 95 százaléka azt mondja, hogy én vagyok az első magyar, akivel a világban találkozik. Viszont egész sokan jártak már Magyarországon, igaz, az esetek 99 százalékában csak Budapesten. Az a réteg, amellyel én beszélgetek (18-40 közötti, az átlagnál nyitottabb és magasabban kvalifikált nyugati) nem teljesen reprezentatív minta, de mivel turizmus-szempontból mindenképpen véleményvezérnek számítanak, nagyon fontos, hogy mit gondolnak Magyarországról, illetve hát többnyire csak Budapestről.Lehet, hogy akinek nem tetszett, az inkább nem is említi, hogy járt Magyarországon, de nekem inkább úgy tűnt, hogy döntő többségben vannak a pozitív benyomások. Szemben a nagyon turistás Prágával és a kicsit uncsi Varsóval, Budapesten nagyjából azt kapja a turista, amiért egyáltalán egy kelet-európai városba utazott vakációzni, így a nehézségek ellenére is boldogan utazik haza. A beszámolók alapján Budapest egy szép, klasszikusan kelet-európai város, ahol egészen sokan beszélnek angolul, van, aki még kedves is, és kifejezetten jókat lehet bulizni. Ez utóbbi volt nekem a legmeglepőbb. Nem mintha nem lehetne jót bulizni Budapesten, csak szerintem pont ebből a szempontból nem vagyunk világverők.Minden Magyarországgal kapcsolatos véleményt nem írtam össze, mivel elég sok volt az ismétlődés. Egyszer már írtam arról, hogy a Sziget milyen csodálatos reklámja Budapestnek és az egész országnak, és ezt ez az út csak megerősítette. Sokan jártak ott és még többen szeretnének menni – elsősorban a franciák, hollandok és olaszok, de egészen egzotikus nemzetek fiainak és lányainak is ez ugrik be először Magyarországról. Kicsit persze szomorú, hogy a rendszerváltás óta semmit nem sikerült otthon létrehozni, ami legalább minimálisan érdekelné a világ szerencsésebbik felét, de még mindig jobb nekünk, mint szerencsétlen osztrák turistáknak, akikről mindenkinek csak Josef Fritzl, rosszabb esetben pedig Hitler ugrik be.
2012. július 27.
Ezen a blogon viszonylag ritkán térek ki az utazás kellemetlenebb részleteire. Vannak néha gúnyos megjegyzések, egyszer írtam hosszabban az argentin buszutak monoton borzalmáról, de egyébként igyekszem inkább Latin-Amerika szórakoztatóbb részével foglalkozni. Ha nem jut eszembe semmi érdekes vagy újszerű egy teljes hetemről, akkor egyszerűen nem írok róla semmit – mint ahogy történt ez például a Riótól délre, Ilha Grandén és Paratyban töltött napok esetében. Nem írok olyan napokról, amikor csak izzadok és internetezem, amikor fehér emberekkel bulizom hajnalig, amikor délután mászom ki az ágyból, vagy amikor elrontom a gyomrom. Ilyen eseteket bárki tud otthon is produkálni. Van viszont valami, amit leginkább Dél-Amerikában élhet át a turista, és hiába utálom, muszáj róla írni. Pláne Brazíliából, ahol eddigi tapasztalataim szerint a legjobban lehet félni.A turista persze mindenhol fél egy kicsit. Fél a Budapestre látogató angol nyugdíjas a taxisoktól és fél a Szlovákiában síelő magyar iskoláscsoport a kocsmai verekedéstől. Egzotikus helyeken pedig egészen egzotikus dolgoktól lehet rettegni, a baktériumoktól kezdve a kígyómaráson át egészed odáig, hogy majd valami plusz költséget ráhazudnak a minibár számlájára, aztán úgy csinálnak, mintha nem beszélnének semmilyen európai nyelvet. Turistakarrierem során már elég sok dologtól féltem, például minden egyes repülőúton, valamint a tádzsik tömegközlekedéstől kezdve addig a valparaisói esetig, amikor attól rettegtem, hogy visszajön a szállásra a magából kikelt, elmebeteg amerikai nő, és az emeletes ágy felső szintjéről egyszerűen rászarik a fejemre. Ahhoz viszont Brazíliába kellett jönnöm, hogy megtudjam, milyen attól félni, hogy valami tényleg szörnyű dolog történik az emberrel. És hogy erre a valamire reális esély is legyen.
2012. július 16.
Ez a cikk azt próbálja meg kifejteni, hogy hova menjen, aki hosszú ideig szeretne utazni. Mivel van, aki gyors választ keres, azonnal le is lövöm a poént: először mindenképpen Ázsiába. Akit érdekelnek az indokok is, olvashat tovább. Négy éve egy évet töltöttem Ázsiában, most már tíz hónapja itt vagyok Dél-Amerikában, így bőven volt időm minden szempontot megvizsgálni. És az alapján, amit az utóbbi hónapokban más utazókkal beszéltem, az alábbiak nemcsak az én véleményemet jelentik, hanem egyfajta közmegegyezést is.A világnak ugyan hét kontinense van, ám ezek közül több kiesik a hosszú távú utazók érdeklődéséből. Európa és Észak-Amerika drága, és másfajta érdekességekkel szolgál, mint az egzotikum, amit az ilyen kalandokba belevágók keresnek. Ausztrália és Óceánia nagy része kellően idegen, viszont cserébe jó drága is. Sok utazó útba ejti legalább a két legnagyobb országot, Új-Zélandot és Ausztráliát, de nagyon sok ideig szinte csak az marad, aki ideig-óráig letelepszik és dolgozik is valahol. Máshogy nehéz. Az Antarktisz sem az a hely, ahol ideális körülmények közt lehet buszozni és sörözni.
2012. május 15.
Remélem az áldott jó olvasók még nem unják – én a 150 megválaszolt kérdés végét kicsit azért már igen. Mindenesetre igyekeztem állni a sarat, úgyhogy itt az utolsó kör olvasói kérdés. Természetesen a továbbiakban is igyekszem minden értelmes és hülye kérdésre válaszolni, csak inkább privát mailben. A cím itt van jobbra. Mi a legfontosabb dolog számodra, amit tanultál az utazásaid során? Inkább életigazságra, belső felismerésre gondolok, nem mondjuk gyöngyfűzésre vagy lópatkolásra - persze ha neked az, akkor annak a válasznak is örülök. Hát azért töltöttem én hónapokat gyöngysorok készítésével egy kovácsműhelyben, hogy aztán ne érdekeljen senkit a tudományom??? Sajnos igazán nagy felfedezésről nem tudok beszámolni. Persze, a világról csomót tanultam, de személyes megvilágosodásra nem került sor. Ha mindenképpen kell mondanom valamit, akkor talán az lenne hogy az emberek mennyire hasonlóak mindenhol a világon. Ja, és hogy a magyar mentalitás, a hozzáállás mindenhez és főleg egymáshoz, egyszerűen elviselhetetlen és elfogadhatatlan.
2012. május 7.
Engem is meglepett az utóbbi napokban beérkező kérdések özöne, de ez most már tényleg az utolsó előtti rész. Aki pont most érzi, hogy még nagyon szeretne megtudakolni valamit, küldje csak bátran gondját-baját az itt jobbra található emailcímre, és a következő körben megkapja a választ.Milyen nemzetiségűekkel szerettél együtt utazni? Kajálni? Kocsit bérelni?Nem tudnék egyetlen nemzetet kiemelni, inkább úgy mondanám, hogy azzal könnyű, aki nagyjából ott tart az életben, ahol én, és valamennyire közös a kulturális hátterünk is. Bár persze ez sem egészen igaz, hiszen szórakoztam már jól 18 éves ausztrál tinédzserekkel és svájci kiscsajjal is. De általában azért a 25-40 közötti, értelmes, nem életében először utazó európaiakkal és észak-amerikaiakkal a legjobb. De nem, ez sem egészen igaz, mert például december-januárban, amikor sok vakációzó dél-amerikai egyetemistával lehetett összefutni, köztük is csomó jó fejjel találkoztam. A kelet-európaiakkal is jó szokott lenni, mert aki onnét ide eljut, az valószínűleg azért elvégzett egy egyetemet ahhoz, hogy elég pénzt tudjon keresni az utazása finanszírozásához. És mindig élvezem, amikor korombeli barcelonaiakkal találkozom, mert velük számtalan közös élményem van gyerekkoromból. Ja, és még jó fej franciákkal is találkoztam.
2012. április 30.
Itt az okos, hülye, érdekes és unalmas olvasói kérdések második adagja, és természetesen az okos, hülye, érdekes és unalmas válaszok sem maradnak el. Legalább még egy kör lesz ilyenekből, úgyhogy nyugodtan lehet tovább kiváncsiskodni a jobbra található emailcímen.Hogy látod, milyen gyakran fogsz belevágni a következő évtizedekben hasonló kalandokba?Nem fogok a következő évtizedekben belevágni hasonló kalandokba. Kevés jobb dolog van az életben, mint az utazás, de az is elég szomorú, ha nincs más az ember életében. Gyakran futok össze 40-50 éves férfiakkal, akiknek láthatóan ez az egyetlen örömük az életben, és én semmiképpen sem szeretnék közéjük tartozni. Viszont borzasztóan jófejnek tartom azokat a fiatal nyugdíjas párokat, akik egyből lelépnek valami egzotikus vidékre, amint nem kell már a gyerekeikről gondoskodni. Remélem ezt egyszer én is megcsinálhatom majd.
2012. április 26.
Először is köszönöm mindenkinek a vallató emaileket. Sok közülük szórakoztatott, néhány pedig olyan szempontból kérdezett rá mindenfélére, amire én magamtól korábban nem is gondoltam. Néhány kérdésre viszont nem válaszoltam. Először is mert sok volt az ismétlődés. Azt például, hogy mikor megyek haza, vagy tízen megkérdezték, és azt hiszem elég ezekből egyre reagálni. Másodszor is mert sajnálatosan sok, felületes blogolvasásból fakadó kérdés érkezett. Főleg a "honnét van neked erre pénzed", és a "mit cipelsz magaddal" témakörökben. Ajánlom a blog fejlécéből elérhető FAQ és Cucc oldalak áttanulmányozását. Harmadszor pedig néhány olyan dologra sem válaszoltam, amik a következő hónapokra tervezett blogpostok tartalmát érintették. Ha valaki nagyon úgy érzi, hogy igazságtalanul nem válaszoltam egyébként érdekes kérdésére, legyen szíves, és küldje el megint. Még az is lehet, hogy valami felett átsiklottam. Ja, és ha ezek a válaszok valakiben újabb kérdéseket szülnének, az se habozzon írni, néhány napon belül legalább még egy ilyen válaszözönt fogok itt publikálni.
2012. április 17.
A 2011 szeptemberi indulás előtt egyértelmű volt, hogy e blog igényei miatt muszáj lesz egy laptopot is keresztülhurcolnom Latin-Amerikán. Okostelefont nem lett volna kötelező, de utólag áldom a pillanatot, amikor egy 4-es iPhone beszerzése mellett döntöttem. Nem vagyok elkötelezett rajongója az Apple-nek, biztos vagyok benne, hogy más márkák hasonló termékeivel is ugyanilyen boldog lennék, de mivel pont ez van nálam, most ezt fogom magasztalni. A telefonban egyébként nincs SIM-kártya, így pont telefonként soha nem használom. Viszont jó ötlet volt még indulás előtt egy Gumdrop márkájú, kétrétegű tokot is beszerezni a telefonhoz. Meg sem kottyan neki, amikor a hajnali buszhoz indulva leverem az éjjeliszekrényről, bár igaz, hogy egy vízhatlan tok még jobb lenne. Azzal nem kellett volna egy szerencsétlen fürdőszobai baleset után Santiago de Chilében kicseréltetnem az iPhone kameráját.Az okostelefon előzetes beszerzése azért nem véletlen volt. Nem vagyok nagy fotós – erre gondolom a Panamericana közepesen éles szemű olvasói is már rég rájöttek –, de valamennyit mindenképpen szerettem volna fényképezni. Mivel nem volt működő digitális kamerám, konzultáltam két profi fotóssal is, akik mindketten ugyanazt mondták: amit én tudok, arra bőven elég egy iPhone, csak töltsek le rá valami normális fotóappot. Hiába drágább ez jóval, mint egy egyszerű digitális fényképezőgép, azt tippeltem, hogy a nyújtott extrák miatt kifizetődő lesz a befektetés. És tényleg az is lett.
2012. március 10.
Pontosan fél éve érkeztem meg Buenos Airesbe. Hat hónapja, egy tíznapos rokoni látogatást leszámítva, magányosan utazom Dél-Amerikában. Nem először utazom ilyen sok ideig egy távoli kontinensen, egyedül viszont igen, így az élmény teljesen új. És alapvetően más, mint amire számítottam.Ez a bejegyzés olyan szempontból mindenképpen felesleges, hogy aki nagy utazást tervez, úgysem fogja kidobni élete párját, csak mert inkább egyedül szeretne nekivágni a világnak. És fordítva, az sem fog magának társat beszerezni, aki egyedül van, viszont inkább párosban fedezné fel az ismeretlent. Sőt, úgyis olyan kevés magyar utazik, hogy ennek a bejegyzésnek eleve nincs értelme, de ebbe már végképp ne menjünk bele. Inkább maradjunk abban, hogy mivel abban a viszonylag különleges pozícióban vagyok, hogy az egzotikus utazás szóló és és vegyespáros módját is próbáltam már, van elég tapasztalatom ahhoz, hogy összehasonlítsak, elemezzek és ítéletet mondjak.
2011. november 25.
Hatalmas országokba hatalmas személyszállítási megoldások kellenek. Ezek általában igazodnak a helyi viszonyokhoz, mint az amerikai légitársaságok, a kínai államvasutak, vagy az indonéz tengerjáró hajók. Van, amelyik jobban működik, és valamivel drágább, és van, amelyikkel sok a gond, viszont legalább olcsó. A világ nagy országai közül talán egy sem keseríti meg a turisták életét olyan pofátlanul drága, kényelmetlen, cserébe viszont a legkevésbé sem hatékony megoldással, mint Argentína.A máig feltalált tömegközlekedési járművek közül messze a repülő a legkényelmetlenebb. Cserébe viszont gyorsan lehet vele eljutni nagyon messzire. A nagy óceánjáró hajók – normális időjárási viszonyok közt – nagyon kényelmesek, viszont elég lassúak, míg a vonatok egy fokkal kényelmetlenebbek, cserébe viszont rövid- és középtávon sokszor a repülőnél is gyorsabbak. A buszok lassúak és kényelmetlenek, de azokon az elmaradott vidékeken, ahol a lakosság kénytelen ezekkel utazni, általában olcsóak is. Az argentin buszhálózatnak viszont csak egyetlen jó tulajdonsága van: ha lassan, kényelmetlenül és drágán is, de el lehet vele jutni az országon belül szinte mindenhonnét mindenhova. Ez azonban most, amikor már Budapest is csak évekre van a negyedik metróvonalától, édeskevés.Argentína a maga 2 766 000 négyzetkilométerével a világ nyolcadik legnagyobb országa. Észak-déli irányban nyújtott formájának köszönhetően ráadásul az ország két vége közt tényleg hatalmasak a távolságok. Vegye például a kedves olvasó a Rosario-Puerto Iguazú távot, ami az ország térképén nem valami jelentős tétel, mégis 19 óra alatt teszi meg a leggyorsabb busz is ezt a nagyjából 1000 kilométeres távolságot. Hogy az északnyugati Jujuyból a délkeleti Rio Gallegosba mennyi idő alatt ér el a busz, azt le sem merem írni. Na jó: 54 óra.
2011. szeptember 8.
Latin-Amerikát laza helynek szokás tartani, ahol felesleges a feszkó, hiszen a végén majd úgyis lesz valahogy, és egyébként is süt a nap. Ez így nem teljesen igaz, abban viszont tényleg biztos vagyok, hogy itt utazni egyszerűbb lesz, mint három-négy éve volt Ázsiában. Leszámítva azt a két tényezőt, amiről már írtam egy külön postban, hogy egyrészt egyedül leszek, másrészt pedig hogy a kontinens, ahol sok a fegyver, az erőszak és a szegénység, tud veszélyes hely is lenni.Ha most megint Ázsiába mennék, már eleve könnyebb lenne. Egy év utazói tapasztalat sokat számít, és azt ugyan nem mondom, hogy teljesem inmunis vagyok a mindenféle lehúzásokra, és mosolyogva ülöm végig a legfárasztóbb 40 órás buszutat is, de azért magasabb a tűrésküszöböm, mint amikor először alkudtam kínai taxissal vagy ültem tádzsik tömegközlekedésen. És az sem elhanyagolható tény, hogy az ellentmondásos jelek ellenére is a világ bizony fejlődik, három-négy év alatt új utak épülnek, izmosodik a sávszélesség, néha pedig még a szállásokat is kitakarítják.
2011. augusztus 18.
A "mennyibe kerül ez?" után egyértelműen ez volt a kérdés, amit a legtöbbször hallottam ismerősöktől, akik megtudták, hogy egyedül utazok Latin-Amerikába. A válaszom természetesen mindig egy rövid és nagyképű "nem" volt, a teljes igazság azonban egy fokkal azért bonyolultabb, úgyhogy fussunk neki.Egyedül utazni valahol az isten háta mögött az egyik legizgalmasabb dolog, ami kényelmes, európai létből elérhető. Nagyon-nagyon kis tapasztalatom van az egyedül utazásban, de az alapján egészen biztos vagyok benne, hogy az élmény intenzitása, a támasz hiánya, a mindennapi küzdelmek és örömök egyvelege fantasztikusan szórakoztató és izgalmas lesz. Amikor társsal utaztam, maga az utazás néhány hónap után gyakorlatilag életformává, nem nyaralássá vált. Ez most még sokkal inkább így lesz, és pont ez a legjobb az egészben.Persze vannak kényelmetlenségek is. A leggyakrabban felhozott példa, hogy ha az ember társsal utazik, akkor rá tudja bízni a hátizsákját a pályaudvaron, míg ő viháncoló beleivel küszködik egy elmondhatatlanul mocskos klotyóban. Most majd egyensúlyozhatom közben a hátizsákot is. Az egyetlen dolog, ami igazán zavar, hogy én nem szeretek egyedül vacsorázni. A reggelit és az ebédet simán megoldom, de nem tudom elképzelni, hogy elmenjek egy jó Buenos Aires-i étterembe, és egyedül kirendeljek egy irtózatos méretű steaket. Muszáj lesz vacsoratársakat keresni.
2011. augusztus 16.
