Itt az okos, hülye, érdekes és unalmas olvasói kérdések második adagja, és természetesen az okos, hülye, érdekes és unalmas válaszok sem maradnak el. Legalább még egy kör lesz ilyenekből, úgyhogy nyugodtan lehet tovább kiváncsiskodni a jobbra található emailcímen.
Hogy látod, milyen gyakran fogsz belevágni a következő évtizedekben hasonló kalandokba?
Nem fogok a következő évtizedekben belevágni hasonló kalandokba. Kevés jobb dolog van az életben, mint az utazás, de az is elég szomorú, ha nincs más az ember életében. Gyakran futok össze 40-50 éves férfiakkal, akiknek láthatóan ez az egyetlen örömük az életben, és én semmiképpen sem szeretnék közéjük tartozni. Viszont borzasztóan jófejnek tartom azokat a fiatal nyugdíjas párokat, akik egyből lelépnek valami egzotikus vidékre, amint nem kell már a gyerekeikről gondoskodni. Remélem ezt egyszer én is megcsinálhatom majd.
Nem gondolkodtál azon, hogy könyv formájában is írj útleírást, regényt, vagy valami ilyesmit?
Nem. Ez a kérdés az ázsiai bloggal kapcsolatban is sokak részéről felmerült, és engem akkor sem nagyon érdekelt a dolog. Hazaérkezés után félszívvel kicsit körbekérdeztem néhány kiadót, de mivel nem volt komoly érdeklődés, nem foglalkoztam tovább a dologgal. Most ennyire sem fogom megerőltetni magam, úgyhogy ha valami kiadó könyvet akarna a Panamericanából, először is jöjjön térden állva könyörögni. Egyébként azt sem gondolom, hogy neked, drága olvasó, fizetned kellene azért, amit egy blogon megkapsz tök ingyen.
Mit tudnánk mi adni Panamerikának?
Semmit.
Vezetsz excel-táblázatot a pénzügyeidről?
Természetesen igen, bár jól el vagyok maradva. Úgy csinálom, hogy minden egyes este összeírom az aznapi költéseimet, aztán amikor épp nincs jobb dolgom, frissítem a táblázatot. Ígérem, ha végeztem, majd publikálom is.
Mennyi volt a legtöbb napod fürdés nélkül?
Nem tudom pontosan, 3 vagy 4 lehetett. Nem is azért, mert teljesen lehetetlen lett volna tisztálkodni, hanem inkább mert nem volt kedvem megerőltetni magam érte. Az a helyzet, hogy ha nem izzad az ember, néhány nap alatt egyáltalán nem lesz koszos, büdös vagy gusztustalan.
Voltál-e már az utazás ideje alatt fodrásznál/ masszőrnél/kozmetikusnál, vettél-e igénybe olyan kényelmi-luxus szolgáltatásokat amik nem igazán illenek egy backpackes túrázáshoz?
Kétszer voltam fodrásznál. A többi szolgáltatást otthon is csak akkor venném igénybe, ha nekem fizetnének érte, úgyhogy itt Latin-Amerikában is tökéletesen megvagyok ezek nélkül.
Legközelebb is egyedül mennél/mész?
Először is megint mondom, hogy nem fogok még egyszer ilyen hosszú időre elutazni. De ha véletlenül mégis, akkor úgy fogok utazni, amilyen épp a családi állapotom. Ha szingli, akkor úgy, ha meg társas, akkor úgy.
Magyarországon is szoktál lepukkant helyeken turistáskodni? Miért? Miért nem?
Sehol sem szoktam lepukkant helyeken turistáskodni, már úgy értve, hogy soha nem célom más nyomorában vendégeskedni. Persze a világ sok érdekes helyén elkerülhetetlen, hogy az ember a lepukkantsággal is találkozzon. Budapesten egyszer felszálltam arra a villamosa, ami az Ecseri útnál megy jobbra az Üllői útról. Na, az olyan volt, mint egy szafari.
Dél-Amerikai utazásaid során melyik városban érezted a legotthonosabban magad?
Más-más okokból, de Santiagóban és Buenos Airesben. Az utóbbi nem nagyon meglepő annak fényében, hogy a belváros teljesen olyan, mint Budapesté. Nem véletlenül forgatta nálunk Madonna az Evitát.
Volt-e olyan, hogy nagyon haza szerettél volna jönni?
Nem.
Milyen cigit szívsz, ha nem valami nyugatit, és mennyibe kerül egy doboz? Hol lehet, hol nem lehet cigizni?
Természetesen nem dohányzom. Egy doboz Marlboro az olcsóbb országokban 2 dollár, de Chilében akár 5 dollár is lehet. Zárt helyeken szerintem kevésbé lehet dohányozni, mint a nagy tiltóhullám előtti Európában.
Miért nem csinálsz több képet az emberekről?
Egyrészt mert nekem az egész fotózás kicsit nyűg, embert fotózni meg pláne az. Másrészt mert csak egy iPhone van nálam, amivel csak úgy lehetne jó portrékat csinálni, ha egészen beledugnám a gépet az alany arcába, amihez engedélyt kellene kérni, nekem meg ehhez semmi kedvem.
Ha nem egy évre, hanem öt alkalommal három hétre mennél Latin-Amerikába, akkor melyik országot, régiót, városokat választanád az egyes utazásokhoz úgy, hogy ne kelljen rohanni, de ne is teljesen semmittevéssel egyetlen nap sem? A kérdés önző, de nekem 3 hét az ideális (az viszont többször), mert a munkámat nagyon szeretem és amúgy is ennyi idő után elkap a honvágy.
Nem feltétlenül ebben a sorrendben, de az alábbiakat mondanám. 1. Patagónia (Península Valdés-El Chaltén-El Calafate-Ushuaia-Torres del Paine, plusz még egy-két dolog.) 2. Ecuador (Akár egy hét Galápagosszal, akár anélkül). 3. Guatemala és Honduras, vagy Honduras és Nicaragua. 4. Kuba és Jamaika. 5. La Paz-Titicaca-Arequipa-Cuzco-Nazca-Lima.
Engem az érdekelne, hogy milyen utasbiztosítást kötöttél és milyen védőoltások kellettek az út megkezdése előtt.
Ez a biztosításom. Sárgaláz-, hepatitis A és B-, valamint tetanusz-oltásom van érvényes, bár nem mindet közvetlenül ez az utazás előtt adattam be.
A pénzt egyben kiviszed, vagy mindig leveszed automatából, illetve gyakran tudsz kártyával fizetni? Gondolom túl sok kápét nem érdemes egyben magadnál tartani.
Nem, nem hordok magamnál egy évre elég készpénzt. 2-300 dollárnyi összegeket szoktam egyszerre levenni, illetve néhányszor előfordult, hogy ennek mondjuk a kétszeresét, de akkor tudtam, hogy sokáig lehetek távol a civilizációtól. Kártyával viszont nem nagyon szoktam fizetni, valahogy ha már nálam van a cash, egyszerűbb azzal.
Általában van-e meleg víz a szállásokon?
Ahol van rá igény, mert hideg van, ott szokott lenni, még ha esetleg nem is tökéletesen tűzforró. De ez tényleg egyszer sem jelentett komoly gondot. Ha esetleg nem elégíti ki kényes igényeimet a zuhany, simán tudok várni a következő szállásig.
Most jöttem vissza a Laosz-Vietnám-Kambodzsa trióból (egy magyarral sem találkoztam az egy hónap alatt). Még mindig utálod Laoszt? A legtöbb emberrel akivel találkoztam, annak ez volt a kedvenc országa. Volt aki egy éve utazott és Laosz volt a lista tetején. Személy szerint Nong Khiaw és Maung Ngoy plusz a környéke eszméletlen jó helyek, és a laosziaknál kevés jobbfej nép van.
Azért túlzásokba se essünk, bár annak idején tényleg volt arról szó hogy nem Laosz a legérdekesebb ország Ázsiában, az utálat azért túlzás. Mindössze arról volt szó annak idején, hogy közvetlenül Kelet-Indonézia után semmi sem tudott igazán érdekes lenni. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy csak annak lehet Laosz a kedvenc délkelet-ázsiai országa, aki még nem járt Mianmarban.
Délkelet-Ázsiához képest mennyire szembetűnő a nyomor? Inkább a városokban, inkább vidéken? Kerülöd, hogy éled meg?
Egyfelől Latin-Amerikában nincsenek annyira elcseszett országok, mint Mianmar vagy Tádzsikisztán, így a nyomor néhány jellegzetes bugyrával itt nem lehet találkozni. Bolíviában azért voltak borzasztóan reménytelenül kinéző helyek, ráadásul 5000 méterrel a tengerszint felett sehogy sem tud rózsás lenni a hangulat. A nagyvárosi nyomor hasonló minőségű Latin-Amerikában és Ázsiában is, bár Indiában én nem jártam. Nem kerülöm tudatosan a nyomort, inkább arról van szó, hogy egy turistának eleve nincs keresnivalója mondjuk Lima milliós gettóiban. így ezt én nem is látom.
Én is hasonló útra készülök és vettem egy PacSafe-et, aztán csodálkozva olvastam, hogy nem használod. Miért? Annyira biztonságban érzed a cuccod minden szálláson? Pedig sokat alszol hálótermekben is. Én arra akarom használni, hogy a szálláson lerögzítem valahova, nem menet közben a hátamon.
A szállásokon biztonságban van a cucc. Koszos ruhát senki nem lop, a kisebb, értékes dolgokat meg mindig a lakattal zárható kisszekrényekben hagyom. A Pacsafe-et igazán csak kínai vonatokon használtam, ahol a szabad bejárású folyosókon voltak tárolva, és így jobban éreztem magam, ha lelakatolva-rögzítve tudtam az egészet.
Mennyire vallásosak a dél-amerikaiak? Mindenhol azt látni hallani, hogy rengeteg a templom stb, de kíváncsi lennék, hogy ez egy utazónak hogy jön le.
Európában is rengeteg a templom, mégsem jár beléjük a kutya sem. Dél-Amerikában azért persze ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet. Az emberek többségének mindennapi viselkedését szerintem nem határozza meg a római pápa, ugyanakkor az egyház befolyása a köz- és magánéletre jóval erősebb, mint Európában. A legtöbb nő (és persze férfi) gond nélkül összefekszik fűvel-fával, ugyanakkor biztosan templomi esküvője volt vagy lesz, és még azt is el tudom képzelni, hogy tényleg rendszeresen meggyónja minden bűnét a helyi papnak. Aki talán szintén összefekszik fűvel-fával. Nyilván ezt a kérdéskört ennél kevésbé elnagyoltan is lehetne boncolgatni, de arra nem itt fog sor kerülni.
Mennyire tudsz elmenni bulizni, szórakozni, bekúrni esténként? Nem para ez tök idegen helyen?
Egyedül otthon sem mennék el. Ha éppen jó arcokkal ismerkedtem össze valahol, akkor elmegyünk, és végigvesszük az említett programpontokat. De nem tragédia, ha az ember két héten át egyetlen szórakoztatóhelyet sem keres fel.
Az én kérdésem az lenne, hogy vannak-e olyan különbségek Dél-Amerika népei között, mint Európában? Van-e szorgalmas precíz németes, vagy épp önsorsrontó, depressziós, magyaros nemzet?
Dél-Amerika németjeinek az argentinokat szokás nevezni, de ez inkább a náci háborús bűnösök bújtatása miatt ragadhatott rájuk, nem precíz szorgosságuk okán. A dél-amerikaiak szerint természetesen vannak az egyes nemzetekhez kötődő sztereotípiák (nagyképű argentin, bulis brazil, szuperkedves kolumbiai), és az egyes országokon belül is vannak hasonlók ("mi itt Sao Paulóban dolgozunk, a sok riói lusta disznó meg a mi adónkból él"; "mi itt Rióban tudjuk élvezni az életet, azokat a szerencsétlen paulistákat nem is lehet igazi braziloknak nevezni"). De azért ezek a sztereotípiák kevésbé durvák és jóval kevesebb gyűlölet is van bennük, mint Kelet-Európában. Én hiába tudtam, hogy elvileg az argentinokat arrogáns, öntelt páváknak kellene találnom, mindegyik olyan kedves volt, hogy olyannal Európában sehol sem lehet találkozni.
Írtad, hogy ha megtámadnának, egyből minden értéket átadnál. Csak viszonyítási pontként kérdezem, mondjuk Budapesten is így tennél?
Ez egy rohadt jó kérdés, és tényleg alaposan elgondolkodtam rajta. Ha késsel vagy egyéb fegyverrel jönnének nekem otthon, egészen biztos hogy habozás nélkül mindenem átadnám. Persze ennek Budapesten gyakorlatilag nulla az esélye egy latin-amerikai nagyvároshoz viszonyítva. Ugyanakkor az itteni gyávaságomban nyilván az is benne van, hogy hazai pályán az ember inkább gondolja magát dörzsöltnek, és lehet úgy döntenék, megpróbálkozom a futással, mert ismerem a terepet. Itt ezzel nem hitegethetem magam. Biztos vagyok benne, hogy megpróbálni ellenállni egy latin-amerikai fegyveres rablónak a világ legnagyobb baromságai közé tartozik.
Hogy állsz a költségekkel? Tényleg meg lehet oldani 4-5 millió forintból, vagy csak azért írtál ennyit, hogy ne tünjél nagyon gazdagnak?
Annál jóval kevesebből is meg lehet oldani, ne viccelj. Még Latin-Amerikát is, Délkelet-Ázsiában ennek a töredékéből is elvannak sokan akár egy évig is.
Az érdekel, hogy hogy érzed, fejlődtél-e valamit lelkiekben az utazásodnak köszönhetően?
Ázsia után egy ideig nyugodtabb voltam. Aztán elmúlt! Most is ilyesmi a helyzet. Jóval kisimultabb és higgadtabb vagyok, mint otthon, de kétségem nincs afelől, hogy a magyar közeg ezt majd gyorsan elmúlasztja. Sajnos.
Szerinted lányként is bevállalható egy hasonló utazás egyedül? Délkelet-Ázsiában vígan elvoltam fél évig, nem éreztem veszélyesnek, persze igyekeztem ésszel csinálni. Nem is az aggaszt, hogy ellopják a holmim, hanem a fizikai épségem. Legjobban Bolívia, Peru és Ecuador érdekel, ezek is tűnnek a legolcsóbbnak is. Chile és Argentína biztonságosabb, úgy hallom, de sajnos jóval drágábbnak is tűnik. Te mely országokat javasolnád ilyen szempontból? Tudom, sok lány lazán elmegy Brazíliába és Kolumbiába is, bennem kisebb a kockáztatási hajlandóság.
Nagyon sok lány/nő/asszony utazik egyedül. Ha nem csinálsz hülyeségeket, itt sem vagy nagyobb veszélnyek kitéve, mint a világon szinte bárhol. Tökrészegen egyedül lófrálni hajnali háromkor pont ugyanolyan rossz ötlet Londonban, mint Limában. Persze azért ne is bízd el magad, igenis észnél kell lenni. És persze sokat számít az is, hogy nézel ki: szürke kisegérként, egyszerű ruhában kisebb feltünést kelt a fehér nő, mint a 180 centis szőke amazon, kipakolt mellekkel. Azt viszont nem tudom, Kolumbia vagy Brazília miért lenne veszélyesebb egy egyedül utazó nő számára, mint Ecuador vagy Bolívia. Ja, és biztosan tele van az internet nálam a témához jobban értő, például nőnemű utazók okos tanácsaival.
Figyeled valamennyire az itthoni eseményeket? Mennyire?
Túlságosan. De esküszöm, próbálok leszokni.
Kígyók, jaguárok, fertőzést hurcibáló vérszívók és egyéb kedves teremtmények vesznek körül. Mennyire veszélyes Dél-Amerikában a természetben császkálni? Mennyire lehet felkészülni egy ottani természetjárásra európaiként?
Bár Paraguayban majdnem összejött, jaguárral találkozni szinte lehetetlen. Mérges kígyók nyilván vannak, de ha az ember nem gázol egyedül, rövidnadrágban a dzsungelben és a mocsárban, szintén gyakorlatilag nullára csökkentheti a marás veszélyét. Szúnyogok meg egyéb csípős rohadékok ellen be szoktam magam fújni riasztóval, de persze ez nem biztosít tökéletes védelmet.
A blogodat olvasva felkeltette az érdeklődésemet a ceviche. Eddig sose hallottam róla, de azok alapján, hogy mennyiszer választod ezt a kaját a helyi kínálatból es mennyire isteníted, úgy gondoltam, ki kéne próbálnom. Azt szeretném kérdezni, hogy itt Európában ettél-e már jó cevichét, és hol?
Magyarországon egyetlen helyen lehet cevichét enni, a budapesti Nobuban, sok-sok-sok pénzért. Valószínűleg olyan európai városokban, ahol sok perui bevándorló él, például Madridban vagy Barcelonában, lehet jó cevichét kapni, és nem is méregdrágán. Londonban több perui étterem is van, de azok is mind drágák tudtommal. Viszont cevichét nem nagy ördöngösség csinálni, csak jó minőségű, friss herkentyű, vagy még inkább fehér húsú tengeri hal kell hozzá.
Engem az érdekelne, merthogy nekem az szokott a legnagyobb gond lenni, hogy hogyan olvasol könyveket, illetve olvasol-e útközben vagy inkább játékkal ütöd el az időt. Én mindig olvasok várakozás közben - repülőtéren, vonaton, étteremben, ha egyedül eszem és várom a kaját, stb., stb., utazás alatt átlag 2-3 naponta elfogy egy könyv.
Először is az a helyzet, hogy már évek óta szinte nem olvasok szépirodalmat, csak újságokat, magazinokat, ilyesmiket. Ezeket meg tökéletesen lehet laptopról is. Asunciónban vettem magamnak egy angol nyelvű könyvet, amit Ushuaiáig sikerült elolvasnom. Ezt a bolíviai Sucréban elcseréltem egy másik könyvre, amiből három hónap alatt nagyjából száz oldalt sikerült elolvasni. Szoktam játszani is, sok zenét hallgatok, és azért ez a blog is elég sok időmet felemészti. Nem panaszként mondom, általában jól szórakozom írás közben.
Gondolkodom rajta hogy kimenjek mondjuk fél évre, egy évre dolgozni Santiagóba. Szerinted jó spanyollal van esély rá, hogy találnék munkát? Bármit, hostel, stb. Mennyire befogadóak ilyen szempontból?
Szerintem simán. Valamennyi pénzed kell hogy legyen, hogy át tudd vészelni az első időszakot, amíg nincs melód, de utána menni fog, pláne, ha tudsz spanyolul. Santiago elég dinamikus helynek tűnik ahhoz, hogy aki tényleg dolgozni akar, az valamilyen munkát mindenképpen találjon. Mondjuk szerintem ez a világ szinte összes metropoliszára igaz.
Azt hallottad, hogy Uruguay és Paraguay himnuszát egy kivándorolt magyar írta? Tudnak erről kinn?
Olvastam erről valamikor, igen. Eddig nyolc hónap alatt egyetlen beszélgetést sem folytattam latin-amerikaiakkal a himnuszukról, szóval nem tudom, mennyire vannak tudatában ennek.
Én anno folyamatosan követtem a KK-t is, és olvastam ugyebár a nagy összegző cikket Kínáról. A kérdésem az, hosszú távon milyen pályát jósolsz ezeknek az országoknak? Tapasztaltál olyasmit, mint Kínában, mármint igazán nagy lehetőségeket és potenciált valamelyik itteni országban, amiből lehet valami teljesen új?
Azt hiszem kizárhatjuk a lehetőségét annak, hogy Latin-Amerika része vagy egésze a következő egymilliárd évben veszélyeztesse az USA katonai és gazdasági hegemóniáját, így az összevetés Kínával erős túlzás lenne. Ettől még a fejlődés nyilvánvaló, néhány ország esetében pedig – és itt elsősorban Brazíliára gondolok – egészen hihetetlen ütemű. És egyébként én kifejezetten bírom a latin-amerikaiakat azért, mert nincsenek nagyhatalmi vágyaik.
A történelmi jellegű infókat tartalmazó írásoknál - pl. Chachapoyas - mennyi a helyiektől illetve a netről szerzett információk aránya?
Pont a történelmi infóknál viszonylag kevéssé hagyatkozom a helyiekre, illetve ha hallgatok is rájuk, utólag lecsekkolom az infót az interneten, nehogy félretájékoztassam a drága olvasókat. Azért mielőtt megérkeztem Latin-Amerikába, már volt fogalmam az alapvető dolgokról, és tudtam, ki volt Atahualpa és Manco Capac.
Nem vagyunk fiatalok, 50 körül mozgunk férj/feleség. Van úgy kb. 60 mFt mozgatható tőkénk, szerinted evvel érdemes valahol új életet kezdeni? És hol? Keleten gondolkodunk, pedig sosem jártunk arra. Ne kérdezd az okokat, hogy miért akarjuk ezt, mert több estés mesélésbe/panaszkodásba fulladna a dolog. Egyszerúen most így döntöttünk. Már nincs miért itt maradnunk - eddig volt - és nem akarjuk a hátralévő életünket folyamatos munkával és a nyugdíj utáni aggódással tölteni. Nem indulnánk fejetlenül a világnak persze, de kiváncsi lennénk olyan világlátott emberek véleményére mint amilyen te is vagy. Van a világnak olyan szeglete, ahol ennyi pénzből - normális infrastuktúra mellett, mint egészségügyi ellátás, internet, telefon, közművek (víz, villany, stb.) még egy 20-25-öt le lehet élni normálisan, nem metropoliszban? Extrákra nem vágyunk, csak a normális megélhetésre.
Szerintem ennyi pénzből nagyon simán meg lehet élni 20-25 évig számtalan jó helyén a világnak. Délkelet-Ázsiában néhány nagyvároson kívül talán mindenhol. De itt megint azt kell mondanom, hogy tuti tele van az internet hasonló terveket dédelgető, hasonló korú pároknak szóló jótanácsokkal, szóval érdemes lehet rákeresni.
Élvezed még? Vagy már rutinná vált, egyfajta munkává amit meg kell csinálni? Eleged van az utazás viszontagságaiból, a többi utazóból?
Nagyon élvezem, de valóban néha emlékeztetnem kell magam arra, hogy HÉ! itt lovagolsz egy mezőn az ecuadori Andokban, kábé 3600 méteren, a lábad előtt a gomolygó felhőkkel. Nem munkához hasonlítanám a hosszú távú utazást, inkább olyan, mint külföldön élni. A viszontagságokat nagyon jól viselem, a többi utazóból meg végképp nincs elegem, hiszen ahogy már többször említettem itt, elég jól meg tudom válogatni a társaságom.
Mi volt az eddigi legjobb, helyi kötődésű popzenei élményed?
Ezek mind olyanok voltak, hogy hirtelen nagyon összepasszolt a fülhallgatómban szóló zene és a latin-amerikai környezet. A fene gondolta volna például, hogy Trentmöller zenéje és a patagóniai naplemente úgy összeillenek. Vagy hogy nincs jobb, mint kirándulás közben Creedence Clearwater Revivalt hallgatni. Igazán helyi kötődésű popzenei élményt nem tudok mondani, bár persze, hogy van egy hangulata a minden sarokból előkúszó, széttorzított reggaetonnak.
Nincs-e az az érzésed, hogy ezek az utolsó évek, amikor még lehet komolyabb látogatottságot elérni egy ilyen utazóbloggal, hiszen egyrészt lassan tényleg minden fent van a neten, vagy tudományosan rendszerezve, vagy mások beszámolói által, másrészt az olvasók nagyrésze maga is utazott vagy fog utazni előbb-utóbb, tehát lehet, hogy utoljára utaztál nem csak saját kedvtelésből.
Bevallom, egyrészt erre még soha nem gondoltam, másrészt nem is igazán értem a kérdés egy részét. Abban viszont biztos vagyok, hogy az én életemben nem lesz magyarul leírva minden Paraguayról vagy Patagóniáról. Amúgy angolul vagy spanyolul sem. Ráadásul a világ változik is.
(A fénykép a legendás montevideói Centenario stadionban készült.)