guyana

2013. február 20.

Érdekes adatok a Karib-térségről

- Szemben a tradíciókkal, ezúttal nem egyetlen ország érdekes adatairól lesz szó. Ahhoz a Karib-tenger szigetországai túl kicsik. Én megfigyeléseimet öt ilyen országban, Jamaicában, Saint Lucián, Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken, a Dominikai Közösségben és Grenadában végeztem. Kisebb részben pedig Guyanában, amely földrajzilag kevésbé, kulturálisan viszont szinte teljesen karibi. Ugyanez a helyzet Suriname-ban és nagyjából Francia-Guyanában is, de azok a történelmükből kifolyóan másképp karibok, mint az említett hat ország, amelyeket alapvetően az angol gyarmatosítás és az afrikai rabszolga-örökség határozott meg. Belize-t is karibinak szokás nevezni, és valamennyi közép-amerikai ország, sőt, Kolumbia és Venezuela tengerpartja is mutat karibi hatásokat, de ezektől most tekintsünk el.- A Karib-térségben Krisztus születése mellett a másik fontos dátum az időszámítás meghatározására a pusztítóbb hurrikánok érkezése. Mindenki tudja, mikor csapott le Mitch, Stan és a többi szörny, hányan haltak meg és mit pusztított el. Ugyanakkor az általában június és november közti hurrikánszezonban néha nincs is komolyabb vihar, én 2012 szeptemberében három hét alatt szelet is alig láttam, nemhogy esőt.

2012. november 2.

Guyana-határozó

Nem kell szégyenkeznie annak, aki semmit nem tud a Guyanákról. Bár aki azt hitte, hogy ezek az izék Afrikában vannak, kicsit azért nézzen magába. A Dél-Amerika északkeleti csücskében található három ország (illetve két ország és egy tengeren túli terület) nincsenek rajta semmilyen bejáratott turistavonalon és szinte soha nem szerepelnek a hírekben. Pedig a maga módján mindhárom érdekes, leginkább a természet és a lakosság sokszínűségének köszönhetően.Hogy mennyire nem érdekelt soha senkit Dél-Amerika ezen csücske, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy az először errefelé hódító spanyoloknak és portugáloknak még ingyen sem kellett ez a vidék. Így került Guyana, Suriname és Francia Guyana brit, holland és francia kézbe, bár az évszázadok során a gazdák néha cserélődtek, és az előbbi kettő ma is vitatkozik a köztük húzódó határon. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Venezuela keleti részét szintén Guayanának hívnák, így ez lehetne a csoport negyedik, spanyol tagja, de ezzel már nem akartam variálni. A következő táblázat mindenesetre helyre teszi a dolgokat.

2012. október 31.

BÉDEKKER: Guyana

GEORGETOWNRima Guesthouse A hirdetés szerint a legtisztább szállás Georgetownban, amit én készséggel elhiszek. Érdemes a jobb oldalon kérni szobát, mert ott az ablakok a szomszédos fogdára nyílnak, a folyamatosan érkező megbilincselt rabok pedig egész napos szórakoztatást jelentenek.House of Flavor Elég gyenge hely, ital, azaz rasta konyhával.

2012. október 29.

Videók 3.

Mozgóképek Latin-Amerikából. Korábbi műalkotások itt, még korábbiak meg emitt.A legkaribabb naplementePanoráma a verandárólAz irtózatos óriáskabócaPickuppal a strandonÉrkezés a kikötőbeVolgai hajóvontatók a hondurasi mocsárban200 lóerős csónakmotorral a dzsungelbenKörpanoráma a világítótorony tetejérőlJamaicai hegyi rally, útépítéssel nehezítveAz egyik legjobb strand Jamaicán

Fotók 3.

A Flickr-oldalamon ott van minden egyéb infó. Korábbi fotók itt, még korábbi fotók pedig itt.BelizeGuatemala/2SalvadorHondurasNicaragua/2 - Corn IslandsNicaragua/1Jamaica/2 - Észak és a sziget belsejeJamaica/1 - Kingston és a déli partMexikóGuatemala/1Costa RicaPanamaKolumbia/5 - Karib KolumbiaKolumbia/4 - Belső-KolumbiaKolumbia/3 - Medellín és környékeVenezuela/2 - Salto ÁngelVenezuela/1 - Roraima tepuyGuyanaGrenada

2012. október 27.

Dadanawa II: Vadnyugat Dél-Guyanában

(Az előző rész tartalmából: Főhősünk Dél-Guyana szavannáin megtalálja a világ egyik legjobb helyét, egy hatalmas ranchet. Főhösünk ebben a részben nem fogja még egyszer leírni ki kicsoda és mi micsoda, így mindenképpen érdemes visszaolvasni.)Nem értem, miért írták azt rólunk, hogy itt lehet guyanai cowboyokkal berúgni - mondta Justin, Dadanawa megbízott főnöke. Vasárnap este volt, szinte minden jelenlévő eléggé be volt rúgva, így csak annyival tudtam vigasztalni vendéglátómat, hogy vasárnap este van, ilyenkor inni teljesen normális dolog. A másnapi munkanapot a ranch dolgozói sörökkel indították, délre pedig néhány dzsointon, valamint fejenként több liter erjesztett erjesztett maniókaleven is túl voltak, amiből nekem két pohár elég volt ahhoz, hogy majdnem elájuljak a napon.Dadanawa teljes területe ugyan több ezer négyzetkilométer, a ranch magját mégis könnyű egy óra alatt bejárni. Itt áll a főhadiszállásként funkcionáló ház, amelyben számomra átláthatatlan rendetlenség, jaguárbőrök, horgászfelszerelések, fegyverek, konyha, több hálószoba, egy vak kutya, két macska, egy nem vak kutya, a Dél-Amerikáról az utóbbi ötszáz évben írt összes jelentős könyvet tartalmazó könyvtár, több függőágy, valamint a kifogyhatatlan rumkészlet található.

2012. október 20.

Dadanawa I: Aki keres, talál

Nem találom, hogy pontosan hol, de valamikor ennek a blognak az elején, alig néhány hét utazás után azt írtam, hogy ennyi idő alatt nem lehet megtalálni semmiféle eldugott csodát és tökéletes paradicsomot. 13 hónap után viszont már illik. Dadanawában az első tíz perc után világos volt, hogy kifogtam Dél-Amerika egyik főnyereményét. Vasárnap este volt egy elsősorban jaguárdarabokkal díszített, recsegő-ropogó faházban, és a jelen lévő rendkívül színes társaság szórakoztatásáról egy megdöbbentően bolond és részeg indiai ember gondoskodott, aki családi összeköttetéseinek és a guyanai törvényeknek köszönhetően jelenleg az ország ornitológiai társaságának elnöki tisztét tölti be.Ahogy az ilyen esetekben lenni szokott, nagy szerencsére volt szükség ahhoz, hogy a főnyeremény közelébe kerüljek. Legutóbb ott hagytuk abba, hogy sikerült elérnem a guyanai-brazil határt, ám itt egy ideig úgy tűnt, hogy kifutottam az elérhető úticélokból, és kénytelen leszek Brazíliában foytatni az utat. A határváros Lethemben nagyon sok poron és a brazil bevásárlóturistáknak épített, Budapesten is hatalmasnak számító közérteken kívül semmi nincs, így egy esténél többet semmiképpen nem akartam itt eltölteni. Utolsó próbálkozásként még elmentem Don és Shirley boltjába, ahol a kétfős vállalkozás hölgytagja egyben a regionális turistaelosztó szerepét is betölti, de ő sem tudott segíteni. Viszont a bolt előtti porban ott heverészett két nagyon fiatal és hihetetlenül koszos angol, akik végül a megmentőimnek bizonyultak.

2012. október 14.

Aranaputa

A karib kiruccanás után ott folytattam Dél-Amerikában, ahol abbahagytam: Guyanában. A súlyos szellemi kihívásokkal küszködő határőr először vízumot követelt tőlem, és az sem hatotta meg, hogy néhány héttel korábban egyszer már vízum nélkül beléptem az országába. Végül cseppet sem értelmesebb felettesével sikerült tisztázni, hogy Magyarország az Európai Unió része, az Európai Unió pedig Európában van, így végül beengedtek Guyanába, én pedig eltaxizhattam a főváros Georgetownig.Georgetown hiába van földrajzilag Dél-Amerikában, kulturálisan egyértelműen a karib világ része. Sőt, tulajdonképpen ez volt a legkaribibb város, amit láttam, mivel a szigetvilágban felkeresett kis országokban eleve városok sincsenek nagyon, és szinte teljesen nélkülözik azt a szakadt forgatagot, ami az én fejemben a karibság elengedhetetlen tartozéka. A három Guyanában Georgetown az egyetlen igazi város (Cayenne csak egy francia nagyközség, Paramaribo meg egy szabadtéri múzeum köré épült falu), és bár vannak kifejezetten necces részei, az utcán folyó szennyvíz pedig kegyetlenül büdös, alapvetően mégis tetszett, hogy itt legalább van élet.

2011. augusztus 16.